2018. február 4., vasárnap

Elindult a babacsomagprogram

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Ófehértón szerdán. 

Czibere Károly elmondta: a háromévesnél fiatalabb gyerekeket, szüleiket és a várandós édesanyákat segítő kezdeményezést a tavaly júniusban kezdődött, 18 milliárd forint összértékű élelmiszerosztási programhoz kapcsolódva indították el.

A tartós fogyasztási cikkeket tartalmazó, húszezer forint értékű csomagban a legkisebbek ellátásához szükséges eszközök vannak, így például digitális hőmérő, kifogó, pelenka, orrszívó, törlőkendő és takaró - ismertette.

A babacsomagot a gyermekjóléti szolgálatok segítségével mintegy 26 ezer hátrányos helyzetben élő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelő édesanya kapja meg 2020-ig évente egyszer - tette hozzá.

Az ófehértói gondozási központban a csomagosztással egybekötött sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta, fontos, hogy a hátrányos helyzetű családok ne csak a havonta járó élelmiszercsomagot kapják meg, hanem segítsék őket a legkisebb gyerekek vagy a még meg sem született magzatok ellátásában is.

Czibere Károly jelezte: a kormány az elmúlt években számos intézkedéssel és eszközzel segítette ezeket a családokat, ilyen volt a hároméves kortól kötelező óvodáztatás bevezetése, az ingyenes étkeztetés rendszerének folyamatos fejlesztése, a szünidei gyermekétkeztetés elindítása, az ingyenes tankönyv biztosítása az iskola első kilenc évfolyamában, valamint a tanodák és a Biztos kezdet gyerekházak országos hálózatának folyamatos bővítése.

Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője a tájékoztatón azt mondta, az állami és megyei intézményhálózat kiválóan együttműködik az ilyen és hasonló programok lebonyolításában, és az ebben résztvevő munkatársak is folyamatos tájékoztatást tudnak nyújtani a hozzájuk forduló kismamáknak és családoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...