2018. február 4., vasárnap

Ombudsman: Sérti a vakok jogait a posta

Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta gyakorlata, miszerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és a gyengénlátó címzettnek – írja az MTI.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
Az általános jogok biztosa pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint sajtóhírekből értesült arról, hogy a Magyar Posta Zrt. munkatársai látássérült embereknek csak tanú jelenlétében kézbesítik a hivatalos iratot – a furcsa helyzetről egyébként 2015-ben számolt be a Magyar Nemzet. 

Székely László alapjogi biztos hivatalból vizsgálatot indított az ügyben, és ennek során a postai szolgáltatásokról szóló kormányrendeletben azzal a szabállyal szembesült, amely szerint az írni nem tudó vagy egyéb ok miatt írásában gátolt címzettnek, más jogosult átvevőnek a könyvelt küldeményt írni tudó, nagykorú tanú jelenlétében kell kézbesíteni. A szabályozás a Magyar Posta általános szerződései feltételei között is megtalálható, az elnök-vezérigazgató szerint a társaság a hatályos jogszabályok alapján jár el.

Vizsgálati jelentésében az alapjogi biztos hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény szerint a fogyatékossággal élő ember a társadalom egyenrangú és egyenértékű tagja, jogok birtokosa, aki nem jótékonyságra szorul, hanem abban számíthat segítségre, hogy az életét a lehető legnagyobb – általa igényelt – önállósággal élhesse. Az ombudsman szerint viszont a posta gyakorlata olyan indokolatlan többletkövetelményt támaszt, amely fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

A biztos szerint a jelenlegi, indokolatlanul paternalista gyakorlat és automatizmus nincsen tekintettel a vak és a gyengénlátó, fogyatékossággal élő személyek egyedi körülményeire, a szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat sérti az egyenlő bánásmód követelményét, nem felel meg az ENSZ-egyezmény által megfogalmazott elvárásoknak.

Az alapjogi biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a postai szolgáltatások igénybevételét minden esetben önállóan, akadálymentes formában kell lehetővé tenni.

Székely László felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Magyar Posta és az érdekvédelmi szervezetek bevonásával készítsen elő egy olyan szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy a vak és a látássérült személyek önrendelkezési jogukat és döntési szabadságukat megőrizve rendelkezhessenek arról, igénybe vesznek-e tanút vagy sem a hivatalos iratok postai kézbesítése során.

A biztos kezdeményezte, hogy a szaktárcák vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan tehetők akadálymentessé a postai szolgáltatások a vak és a látássérült személyek számára. Az alapjogi biztos felkérte továbbá a Magyar Posta elnök-vezérigazgatóját, hogy az írni tudó látássérült emberek esetében módosítson a kézbesítés jelenlegi gyakorlatán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...