2018. február 6., kedd

Saját határaikat feszegetik a fogyatékkal élők

Önálló otthonra vágynak.


A Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület (FIFOT) életében elérkezett az első olyan reményteljes pozitív változás, ami alapjaiban változtathatja meg további életünket - mondta el a Szabolcsihírnek Tolnainé Sitku Erika, az egyesület elnöke, hozzátéve: nagy örömmel és bizakodva tekintenek a jövőre, hiszen 2018-tól jogosulttá váltak a személyi jövedelemadó 1 százalékának fogadására.

Azt remélik, hogy ennek eredményeképpen megtehetik majd azt a következő lépést, amely elvezet a legfőbb céljaikhoz, és értelmet ad létezésüknek.

A FIFOT a fogyatékkal élő felnőtt fiatalok számára, a családtól való elszakadásuk utáni biztos jövőjük megteremtése érdekében egy lakóotthont szeretne létesíteni. Egy környezettudatos, energiatakarékos passzív ház megépítését tervezik, ahol megteremthetik a fogyatékkal élő fiatalok számára az önálló életvitelük feltételeit.

Az egyesület tagjai – akik többsége fogyatékos felnőtt gyermekéért aggódó szülő - ennek megteremtésén dolgozik a megalakulás óta.

Fontos számunkra a családok segítése, a fogyatékkal élő fiatalok érdeklődésének fenntartása, képességeiknek folyamatos fejlesztése és felkészítésük az önálló életre - magyarázta az elnök.

Hetenkénti találkozásaik alkalmával - mondja Tolnainé Sitku Erika - szinte folyamatosan feszegetik saját határaikat, és látás-, mozgás-, vagy egyéb fogyatékosságuk sem akadályozza meg őket bármilyen új dolog kipróbálásában vagy megvalósításában.

Találkozhattak már velük a Helló, Nyíregyháza! és a Városnapok programokon, a Fogyatékkal élők kulturális fesztiválján, a 30 éves születésnapját ünneplő Zay Anna Szakgimnáziumban rendezett Láss másképp elnevezésű érzékenyítő foglalkozáson az Országos csörgőlabda és vakfoci gálán, 72 órás virágültetési akcióban, vagy a saját rendezésű FIFOT karácsonyi ünnepségeken. 

Talán vannak, akik emlékeznek arra az egyedülálló, 2016-ban rendezett Gasztro-show-ra, ahol a képzeletbeli színpad egyik oldalán a fiatalok versengtek a feladatok megvalósításában, a másik oldalon pedig színes és színvonalas programokkal szórakoztatták a nagyérdeműt a meghívott színművészek, olimpikonok és civil szervezetek képviselői. 2017-ben pedig Nem vagyunk egyedül címmel valóságos kulturális fesztivál részesei lehettek a résztvevők.

Ebben az évben többek között Társastánc másképp címmel szerveznek számukra találkozási lehetőséget, továbbá készülnek alkotótáborba, kiállításra, kirándulásra és persze a IV. FIFOT karácsony tervei is kialakulóban vannak.

Az egyesület tagjai látássérült, mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott, autista 20-30 év közötti fiatalok illetve szüleik, hozzátartozóik, öszesen 35-en. Az egyelület 2015 júniusában alakult.

A cél, hogy azok a fiatalok, akik jelenleg családban élnek, de szeretnének önálló életet élni, ezt megtehessék.

Magyarországon vannak ugyan otthonok, amelyeket e céllal építettek, de nagyon kevés a hely, nehéz ezekbe bekerülni, nagyon hosszú a várólista. 
  
Így a gyerekek, fiatalok jövője is bizonytalan, félő, magukra maradnak, ha szüleikkel valami történik, az utcára kerülnek, elkallódnak. Ezért szeretnék szüleik az önálló életvitelüket segíteni.

Óvják egészségüket, védik a környezetet, pl. papírsodrásos technikával újrahasznosítják a papírhulladékot. Nyitottak új kapcsolatokra, örömmel fogadják a csatlakozni vágyókat.

A nyíregyházi székhelyű egyesület elsősorban azokra számíthat, akiknek nem jelent gondot ide eljutni.

Várjuk azok jelentkezését is, akik szívesen áldoznának szabadidejükből, és önkéntesként bekapcsolódnának tevékenységükbe! Keressük azokat a szakembereket, akik elhivatottságot éreznek a fogyatékkal élő társaink segítése, képzése vagy foglalkoztatása terén!
 
Mindenfajta támogatást örömmel fogadnak.

Adószámuk: 18651254-1-15. Bankszámlaszámuk 68800109-11121457-00000000  Kapcsolat: (30)4676050, email: fifot.egyesulet@gmail.com, Fb: fifot.egyesulet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeresen nem engedik felszállni a buszra a mozgássérült fiatalt

Mégsem tud semmit tenni az ügyben. Nap mint nap előfordul egy 19 éves mozgássérült fiúval, hogy háromkerekű akkumulátoros mopedjével ne...