A gyógyászati segédeszközök körüli problémák közül csak az egyik, hogy
sokba kerülnek. Az állam által ingyen biztosított eszközök nagy része
elavult, kínai alkatrészekből rakják össze, és ha egyszer megkapta a
jogosult, utána reklamációnak helye nincs. Akkor sem, ha később derül
ki, hogy mégsem passzol a műláb, vagy nem is férünk bele kényelmesen
abba a kerekesszékbe. És kivételesen nem is az a probléma, hogy az állam
sajnálja a területre pénzt, csak a rendszer működik irtó rosszul. Az Abcúg írása.
„Ami ingyen van, az egy kalap szar. Pontosan ez a lényeg, jól mondod”– erősíti meg inkább kérdésnek, mint kijelentésnek szánt mondatom Anna. A
gyerekbénulás miatt kiskorától kerekesszékben élő nővel és
sorstársaival Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben
beszélgettek a gyógyászati segédeszközök körüli helyzetről. Ungvári
Györgyi szervezte meg nekik a beszélgetést, ő korábban szerepelt abban a csikkjükben, amiben azt járták körül,
milyen nehézségekkel szembesülnek azok a mozgáskorlátozottak, akik
valamilyen egészségügyi szakrendelést szeretnének igénybe venni.
Interjúalanyaik mindannyian a Mozgássérült Emberek Önálló Élet
Egyesületének tagjai, kerekesszékben ülnek, egyikőjük látássérült is.
Magyarországon több mint egymillió ember szorul gyógyászati
segédeszközre a mindennapi élethez, nagy részük egyszerre többfélét is
kénytelen használni. Ezek az eszközök nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az
érintettek önrendelkező életet élhessenek, tudjanak egyedül mozogni,
fürdeni, közlekedni, takarítani. A gyógyászati segédeszközök rendszere
azonban számos ponton vérzik, és ennek csak egy része, hogy a rajtuk
lévő ÁFA hosszú évek óta 27 százalék. Az érintettek többsége alacsony
jövedelmű nyugdíjas vagy valamilyen fogyatékossággal élő, akinek nagy
teher az eszközök megvásárlása, nem egyszer már az önrész kifizetése is
problémát jelent. Hiába az évek óta tartó figyelemfelhívás, 14 éve nincs
változás. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
(MEOSZ) és partnerszervezetei a közelmúltban egyeztettek a kormány
képviselőivel, mert szeretnék, ha 5 százalékra csökkenne az ÁFA.
Kovács Ágnes, a szervezet elnöke az Abcúgnak azt mondta, konkrét
ígéretet nem kaptak arra, hogy a helyzet változni fog, de legalább
elutasítást sem. “A MEOSZ-nak nagyon fontos ez a kérdés, hiszen miközben
rengeteg új, innovatív eszközt gyártanak, az áruk miatt ezek a legtöbb
érintettnek nem elérhetőek. Hiába van számos jogszabályban lefektetve a
fogyatékossággal élők önrendelkezéshez való joga, ebből a segédeszközök
területén alig érzékelni valamit”.
A gyógyászati segédeszközök az alapját adják a társadalmi
integrációnak: a rehabilitáció eredményességét képesek biztosítani, az
önálló életet, az oktatásban való részvételt, majd később a
munkaerőpiacon való helytállást, ami nélkül ezek az emberek nem az állam
működéséhez aktívan hozzájárulók, hanem csupán a szociális
ellátórendszer alanyai lesznek. A gyógyászati segédeszközök rendszere ma
Magyarországon olyan avítt gondolkodásmódon alapszik, ami egyáltalán
nem szolgálja a fogyatékos emberek érdekeit. Hiába szán rá az állam
pénzt, rosszul van elosztva, és senki nem ellenőrzi, hogy valóban úgy
használták-e fel, ami annak a valódi célja lenne – tette hozzá Kovács
Ágnes.
Fürdetőpad, egészségügyi betét, gyógycipő, fürdetőszék – csak pár azok
közül a gyógyászati segédeszközök közül, amiket a mozgásukban
korlátozottak használnak, de mind közül a legfontosabb az ő esetükben a
kerekesszék. Legyen az elektromos vagy aktív (amit a saját karjukkal
hoznak mozgásba). A kerekesszéket a szakorvos írja fel annak, aki
jogosult közgyógyászati ellátásra (röviden közgyógyra), az ingyen
megkapja. Aki nem jogosult, annak ki kell fizetnie a vételár 15
százalékát. Egy 800 ezres szék esetében ez több, mint százezer forint is
lehet.
Az aktív korúaknak, – a sérülés mértékétől függően -, de alanyi
jogon jár a közgyógy, a nyugdíjkorhatár átlépése után viszont szociális
alapon szabják meg. Kb. 75 ezer forint a határ, akinek ennél több a havi
jövedelme, az kiesik ebből a körből. Anna nagyon sok olyan idős embert
ismer, aki nyugdíjas éveiben veszítette el akár mindkét lábát, és ha
havi bevétele több, mint az előbb említett összeg, akkor nekik nincs
ingyen semmi, még a protézis sem.
Beszélgetőtársaink közül mindenki közgyógyos, fizetniük tehát nem
kellett az eszközért, de itt ki is merült a pozitívumok listája.
“Kapunk, amilyet kapunk. Ha egyszer aláírtad a papírt, akkor nincs
olyan, hogy egy hét múlva visszamész, hogy szeretnéd kicserélni, mert
mégsem tudsz vele közlekedni, nem kényelmes, túl szűk, nem tudod
hajtani. Ez van, eszed, nem eszed: ez a mentalitás uralkodik” – meséli
egyikük.
Nincsenek óriási igényeik, de az például elég fontos lenne, hogy ha
elindulnak reggel valahova az elektromos székkel, akkor ne kelljen azon
izgulniuk, vajon haza is érnek-e vele. Azt mondják, hogy mostanában a
székeket inkább kínai, mint német vagy francia alkatrészből rakják
össze, és olyan kisteljesítményű akkumulátorokat adnak mellé, amik egy
napig sem bírják a strapát. “A régi akkut elég volt heti egyszer
tölteni, ezt az újat meg naponta kell. Mondtam a segédeszköz
forgalmazónak, hogy inkább kifizetem a különbözetet, csak adja a jobb
minőségűt, de azt mondta, hogy nem lehet” – meséli Erzsike.
Probléma a székekkel, hogy hiába vannak ingyen, hamar tönkremennek,
meghibásodnak, és míg a kihordási idejük le nem jár, nincs esély újat
kapni. Javítani persze lehet, de az is kész tortúra. Ha történik valami a
kocsival,
- először el kell menni a háziorvoshoz, aki ír egy beutalót a szakrendelésre
- majd a szakrendelésre időpontot kell kérni, és azt kivárni
- amikor végre odakerül a kocsi használója, akkor fel kell íratnia a szakorvossal a javítást
- ezután értesítik a forgalmazót, aki kiküld a mozgássérült otthonába egy szerelőt. Ilyenkor előfordulhat, hogy a szerelő ránéz a székre, és azt mondja, nem is az a baja, amit a szakorvos felírt. Ekkor kezdődik előlről az egész
- ha egyezik a szakorvos által leírt probléma azzal, amit a szerelő tapasztal, végre elkezdődhet a javítás, ami a legtöbbször nem vesz többet igénybe 15 percnél, mégis heteknek, hónapoknak kell eltelnie, hogy idáig elérjen a folyamat.
Az sem mindegy, hogy valaki elektromos vagy aktív széket írat fel.
Jól meg kell gondolni, mert ha meg van az egyik, nem lehet utána kérni a
másikat. Míg az elektromossal könnyebb közlekedni abból a szempontból,
hogy nincs szükség karmunkára, addig sokkal körülményesebb is, mert
például nem lehet csak úgy kiszedni a kerekét, összecsukni, és betenni
egy autóba. “Nekem elektromos székem van, de szeretnék egy aktívat is,
nincs rá támogatás, így nagyjából 7-800 ezer forint közül mozog az ára,
és erre még rájön a 27 százalékos áfa is. Ezt biztos, hogy nem tudom
kifizetni” – mondja egyikük.
Az igénylés maga is rendkívül méltánytalan, mert nem a sérültség
fokát nézik, hanem számos más egyéb dolgot. Például, hogy nevel-e a
mozgássérült gyereket, van-e munkaviszonya vagy tanulói jogviszonya.
Egyiküktől, amikor kerekesszéket igényelt, például megkérdezte az orvos,
hogy mégis minek neki a kocsi, ha úgyis vak, minek akar így az utcára
menni.
Ideális esetben a gyógytornász tesz javaslatot arra, hogy az érintett
személy sérültségi állapotához milyen típusú és pontosan melyik
kerekesszék illene, de ezek a kivételes történetek közé tartoznak, ez a
fajta személyre szabott figyelem elég ritka.
A kerekesszékeken kívül a gyógyászati segédeszközök egész tárháza
várna arra, hogy használják is őket, de erre – legtöbbször anyagi okok
miatt – nincs lehetőségük. A fürdetőpad például egy szuper találmány
annak, aki fiatal korában veszíti el a járás képességét, mert az erős
felsőtest alkalmat adna arra, hogy ugyanúgy kádban fürödjön, mint
korábban. Valamiért azonban az egészségügy csak a zuhanyzásos módszert
támogatja, ezért a fürdetőpadra semmilyen állami támogatás nem jár, az
ára pedig 13 ezer forint.
Anna – segítőként – sokat foglalkozik olyanokkal, akiknek az egyik,
vagy akár mindkét lábát amputálták. Azt mondja, hogy műlábat általában
mindenki kap, de a minősége sokszor iszonyatosan silány vagy egyenesen
használhatatlan. “Nagyon aktívnak és családosnak kell lenni ahhoz, hogy
valaki jó minőségű műlábat kapjon” – meséli. Ráadásul itt is ugyanaz a
probléma üti fel a fejét, mint a kerekesszék esetében: ha egyszer
aláírja az igénylő a papírt, attól kezdve nincs visszaút. Hiába nem lesz
jó neki a láb, hiába nem tudja használni, vissza nem viheti, ki nem
cserélik.
Ha már a fürdésnél tartunk, előkerül a fürdetőszék, amiből
közgyógyban szintén olyat adnak, amit nagyon nehezen lehet csak
használni. Nincs kézzel hajtható kereke, így nem lehet hajtani. Lenne
jobb is, amit kézzel lehet hajtani, de azt maguknak kéne megvenniük, az
ára pedig jóval százezer forint felett mozog.
Csilla felhozza az inkontinencia betétek ügyét, ami szintén sok
embernek szükséges a mindennapi élethez. Negyedévente maximum 270 darab
betét jár ingyen, ez naponta hármat jelent, amiről lehet vitatkozni,
hogy sok vagy kevés, az érintett személy állapotától függ. A forgalmazó
azonban valamiért változtatott a csomagolási rendszerén, és a háromhavi
csomagba már 286 betétet raknak, ami viszont meghaladja a felírható
270-et. Csilla azóta a patikusok jóindulatára van bízva: vagy hajlandók
megbontani egy egész csomagot, és adni neki 270 darabot, ha nem, akkor
otthagy egy fél csomagot, vagy ráfizet.
Nem jobb a helyzet a látássérülteknél sem. Gyakran a legsilányabb
minőségű fehér botot írják fel. A minőség pedig itt is nagyon fontos
lenne, hiszen nem mindegy a bot hosszúsága, hogy összecsukható-e, milyen
a rugalmassága, hiszen ezáltal közvetít információt a látássérült
számára a burkolatról, akadályokról, a környezetében található
tereptárgyakról közlekedés közben. A látássérültek esetében ugyanilyen
fontos lenne a teljesség igénye nélkül például a magyarul beszélő
konyhai mérleg, ami 25 ezer forint, a magyarul beszélő vérnyomásmérő,
ami 12 ezer forint, vagy magyarul beszélő személymérleg, ami ötezer
forinttól érhető el, illetve a színfelismerő készülék, ami akár 80 ezer
forintba is kerülhet. Mindegyik készülék az önálló életvitelt könnyíti
meg, de ezek a legtöbbjüknek megfizethetetlenek. Egy ortopéd cipő 70
ezer forint, erre nincs közgyógyászati ellátás, ki kell fizetni a 15
százalékát. A cipők pedig talán jobban használódnak, mint egy növésben
lévő kisgyerek esetében. De egy járógépet is nagyjából 200 ezer forint
környékén árulnak.
“Nem havi szinten érezzük ezeket a kiadásokat, tehát nem az van, hogy
ennyi meg annyi bevételünk, és annak mekkora százalékát viszik el ezek a
segédeszközök. Ezt inkább úgy tudom elmagyarázni, hogy nem mindannapos
probléma, de amikor probléma, amikor tényleg venni kell valamit, akkor
viszont bele kell nyúlni abba a pénztárcába” – mondja egyikük.
A MEOSZ-t is rengetegen keresik meg, sokszor konkrétan azt várják,
hogy vegyék meg nekik a szükséges eszközt, de erre nincs lehetőség. Amit
az elnök sokszor tapasztal, hogy a Facebookon a különböző csoportokban
indítanak gyűjtést bizonyos eszközökre, mert sokszor még az önrész
kifizetésére sincs lehetőség. Kovács Ágnes szerint a sokszor elavult
eszközök, a magas ÁFA mellett probléma az is, hogy nincs megfelelő
háttérország a segédeszközt használók mögött. “A múltkor egy mopeddel
közlekedő mozgássérült férfi jött fel Kaposvárról Budapestre. A hatéves
kocsija egész egyszerűen kettétört a Keleti pályaudvarnál, az volt a
szerencséje, hogy volt internet a telefonján, ezért kiírta a Facebookra,
hogy mi történt vele. A sorstársai megszervezték, hogy hazajusson
autóval, a mopedet pedig elvitték szerelőhöz. De ha ők nem mozgósítják
magukat, a férfi még mindig ott ül. Nincs egy központi telefonszám, mint
például az autómentőknél, amit fel lehetne hívni, ha ilyesmi történik” –
mesélt el egy közelmúltbeli esetet Kovács Ágnes. Sok idős ember kap
mopedet, nem csak a mozgássérültek, de azt már nem tanítja meg nekik
senki, hogyan is kell azzal közlekedni, így néha csak a szerencsén
múlik, hogy nem történik tragédia az utakon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése