2018. március 17., szombat

Befejezte a szereplését a Magyar Paralimpiai Csapat a XII. Téli Paralimpiai Játékokon, a Dél-koreai Pjongcsangban.



Magyar idő szerint hajnali fél kettőkor rajtolt el a férfi szlalom, a látássérült kategóriában Balogh Zsolt és guide-ja, Bocsi Bence a 15-ös rajtszámmal indult. A jeges, meredek pályán 58 kaput helyeztek el. A magyar versenyzők sajnos az első futam első harmadánál kiestek, Zsolt síléce beleakadt az egyik kapuba, nem kerülte meg azt mindkét sílécével, ez kaputévesztést és kizárást jelent, így a versenyzők le is álltak a síeléssel. Az első futamot a 18 versenyzőpárosból 12-en teljesítették és jutottak tovább a második futamra.


Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a mai eredmény csalódás, leginkább természetesen a sportolóknak. „Többet vártak maguktól, és az élet minden területén az a legnagyobb csalódás, ha önmagadnak nem felelsz meg. Mindazonáltal eljutottak a világ 18 legjobb látássérült síelő párosa közé, méghozzá a mezőnyben a legnagyobb sérültséggel, hiszen Zsolt 59 %-os, míg mások 80-90 %-os együtthatóval versenyeztek. Az időmérő óra minden versenyző esetében az együtthatójával arányosan lassítva halad, azaz Zsolt esetében majdnem fele olyan lassan, mint a valós idő, ezzel kompenzálva az erős látássérültségből fakadó nyilvánvalóan lassabb haladást. Ma ez így alakult, keseregni nem fogunk, az nem szokásunk, megyünk tovább.
 
A magyar csapat ezzel befejezte versenyzését, Lőrincz Kriszta 24. helyezést ér el az ülő sífutás sprint távján, Balogh Zsolt és Bocsi Bence pedig 15. lett óriás-műlesiklásban. Gratulálok a sportolóknak, Markovich Gyöngyi és Fábián Attila edzőknek, Urr Anita főtitkárnak, Szélesi-Kővári Ágnes sportigazgatónak, dr. Bejek Zoltán csapatorvosnak, Grezner Mónika fizioterapeutának, Szerencsi Éva sajtóattasénak és dr. Horváth Patrícia csapatvezetőnek, aki briliánsan irányította a magyar csapatirodát. Köszönet a magyar csapat mellett dolgozó önkénteseknek, Darányi Leának, Tor Tamásnak, Gyeong In Lee-nek és a Külgazdasági és Külügyminisztérium olimpiára és paralimpiára kiküldött diplomatájának, Teszár Dávidnak. Köszönettel tartozunk a szöuli magyar nagykövetség minden munkatársának, különösen Csaba Gábor nagykövet úrnak. Köszönjük Magyarország Kormányának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Sí Szövetségnek, az MPB szponzorainak, hogy a felkészülés időszakában és a verseny alatt is számíthattunk rájuk. A Magyar Paralimpiai Csapat büszkén képviselte Magyarországot, emelt fővel indulunk haza hétfőn, a záró ünnepség másnapján és érkezünk meg majd kedden Budapestre.

A világ azon 51 országa között voltunk, amely sportolót kvalifikált a téli paralimpiára, a világ legjobb 670 téli parasportolója közé. Számtalan megkeresést, együttműködési lehetőséget kaptunk és találtunk, tele vagyunk tervekkel, optimizmussal és derűvel. Fontos pillanat volt számunkra, hogy március 15-én Dél-Koreában, nyolc időzónával megelőzve a hazánkat, együtt emlékezhettünk meg nemzeti ünnepünkről. Hajrá, Magyar Paralimpiai Csapat!”
  
Forrás:Magyar Paralimpiai Bizottság 2018. március 17.ei Pjongcsangi keltezésű levele
                                                                                                                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...