2018. március 1., csütörtök

Fogyatékossággal élők válthatják valóra karrier-álmaikat


A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! rendezvénysorozat keretében országszerte rendeznek különleges nyílt napokat, ahol a fogyatékossággal élő pályázók bepillantást nyerhetnek álommunkájukba. A március 19-23 között zajló program célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. 

Egy nemzetközi ötlet alapján, Magyarországon egyedi kezdeményezésként indult az a programsorozat, mely a fogyatékossággal élő álláskeresők nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését, a munkaadókkal való személyes kapcsolat kialakítását támogatja.
A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! esemény azoknak a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját egy régóta áhított munkakörben. A programban részt vevő cégeknél fél napig dolgozhatnak együtt egy őket fogadó munkatárssal, így testközelből figyelhetik meg a mindennapi feladatokat. Az eseménysorozat célja, hogy a potenciális munkaadók ilyen különleges találkozásokon keresztül ismerjék meg a fogyatékossággal élők valós igényeit, álláskeresési céljait. 
A program házigazdája, a Salva Vita Alapítvány, a szervezet 1993 óta támogatja a fogyatékos embereket munkában való elhelyezkedését, képességeik kibontakoztatását, valamint azt, hogy lehetőségük legyen megteremteni maguknak az önálló élet feltételeit.
 „A program 2015-ben indult el Budapesten, 2016-ban már hat magyar városban vált ismertté. 2017-ben 14 együttműködő civil szervezettel sikerült megvalósítani az országos programot, és 260 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. 2018-ban már összesen 15 szervezet szervezi az álomnapokat országszerte, és ismét legalább 200 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember és munkáltató bevonása a cél. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés is.” – mondta el Bíró Veronika, a program vezetője.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...