53 ezer ember részesül ma Magyarországon ápolási díjban. Jellemzően
40-50-es éveikben járó nőkről van szó. Legtöbbjük súlyosan, halmozottan sérült
gyerekét ápolja, van, akinek évtizedek óta ez tölti ki minden napját.
Munkájukról nagyon keveset beszélünk, sokuk a világtól teljesen elzártan éli az
életét. Az Abcúg riportja.
Krisztina, Dóri, Ibolyáék,
Mónika, Lenke – fővárosi és vidéki anyukák, akik sérült gyereküket ápolják a
nap 24 órájában. Munkájukat az állam nem sokra tartja: a régióban is
egyedülállóan kevés anyagi hozzájárulást ad, és munkaviszonyként sem ismeri el,
amit csinálnak. Elsőre azt gondolnánk, nem sok okuk van a derűre, de többségük
mégis próbál pozitívan tekinteni az életre.
Ápolási díjon lévő anyák és gyermekeik Egerben és környékén,
2018. április 19-én. Fotó Abcúg.hu/Magócsi Márton
|
Lakatos Lenke számviteli
ügyintézőként dolgozott, mielőtt 35 éve megszületett fia, Gábor. A
természetgyógyásztól kezdve sok mindent megpróbáltak, de a fiú állapota
tartósan sosem javult. Gábor imádja szétdobálni a játékait, amikor
meglátogattuk őket egri lakásukban, akkor is bőszen hajigálta a műanyag
figurákat és a plüssöket. Ezen kívül szereti még a zenét is. 24 órás törődést
igényel, naponta ötször kell megetetni, sétálni vele a friss levegőn, beadni a
gyógyszereit. Lenke és férje utoljára húsz éve voltak közösen szórakozni,
elmentek egy lakodalomba. Gábornak van egy 19 éves húga is, az orvosira készül.
A család évek óta takarékoskodik, hogy ez megvalósuljon.
Fotó: abcúg.hu/Magócsi Márton
|
Péter nemsokára 44 éves lesz, tíz
éve nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig előtte nagyon szerette, ha édesanyja
autózni vitte. Három évesen lett először rosszul, epilepsziás rohamot kapott.
Ibolya úgy döntött, nem megy ápolási díjra, és a fiát sem adja be bentlakásos
intézménybe, több mint negyven évet dolgozott kórházakban műszaki
diszpécserként. Fiára addig házi ápolók vigyáztak, ami ugyan nagyon sokba
került, de még így is jobban megérte, mint az államtól kapott ápolási díj.
Ibolya ma már nyugdíjas, napjai nagy részét a fiával való törődés teszi ki, de
igyekszik időt szakítani saját magára és Svédországban élő lányára is. “Peti
reggel 7.30-kor kel, játszik egy kicsit, aztán beadom a gyógyszereit, este
pedig a Paprika TV-t szoktuk nézni, azt mindketten nagyon szeretjük”. Sokszor
megkapta már, hogyan képes ilyen helyzetben nevetni, de erre azt mondja, ha már
ezt sem tudná, akkor elég nagy baj lenne.
Fotó: abcúg.hu/Magócsi Márton
|
Szarvaskő festői környezetében,
egy erdő mellett élnek három fiúkkal Mónikáék. A legidősebb Balázs, 21 éves,
kromoszóma rendellenességgel született, annak idején összesen 13 ilyen jellegű
regisztrált beteg volt a világon. “Sokan mondták, hogy milyen bátrak vagyunk,
hogy bevállalunk még két gyereket, de nagyon jól döntöttünk. A három testvér
között óriási a szeretet” – meséli Mónika. Balázs két éve agyvérzést kapott,
azóta epilepsziás rohamai vannak. Az édesanya nem igazán jár el otthonról, sosem
lehet tudni ugyanis, mikor jön a következő rosszullét. A gépészmérnök
informatikus végzettségű Mónika reggel fél ötkor kel, megreggelizteti és
felöltözteti a fiát, aztán közösen megetetik kint az állatokat. Az esti
fürdetés azonban szigorúan apás program. Az agyvérzés előtt akár 5 kilométert
is tudtak sétálni a ház melletti erdőben, de azóta szinte ki sem mozdulnak a
házból és a kertből. A napok legnagyobb részét az etetések teszik ki, sokáig
tart, mire Balázs le tudja nyelni a pépesített ételt. Mónikának semmi ideje nem
jut magára: orvoshoz nem tud eljutni, a fodrászról már régen letett, ahogy
arról is, újra közösen nyaraljon az egész család.
Fotó: abcúg.hu/Magócsi Márton
|
A váraszói Heléna harminc éves. Születésekor még nem látszott rajta, hogy nem egészséges, édesanyja 5 hónapos korában vette észre, hogy nem úgy fejlődik a kislány, ahogy kéne. Kromoszóma rendellenesség okozta a bajt, Ibolya azóta is sokszor azt gondolja, hogy ő tehet a dologról. “Mondták, hogy az anya adja át a gyereknek a hibás gént, bennem maradt ez a dolog”. Szülei nyolc éve meghaltak, azóta férjén és Heléna nővérén kívül nincs sok segítsége. Heléna egész nap fekszik, vagy ül, a délutáni fürdés után átviszik a férjével közös szobába és együtt tévéznek. Elvan egyedül is, de csak úgy, ha hallja, hogy közben Ibolya tesz-vesz körülötte, és akkor is legfeljebb fél órát. Ha szép az idő, sétálnak a háztól jobbra, a völgyek felé, de Heléna nem szereti, ha édesanyja közben megáll beszélgetni a szembe jövő ismerősökkel. “Nekem szórakozásom? Tavaly nyáron elmentem egy napra strandra, de kikapcsolódni nem tudtam, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi lehet itthon a lánnyal” – mosolyog.
Fotó: abcúg.hu/Magócsi Márton
|
Kriszta egyedül neveli a 14 és
fél éves, halmozottan sérült Ágostont. A reggelek náluk egyformák: hatkor
Kriszta már húzza fel a redőnyt, és elmeséli fiának, hogy milyen az időjárás.
Közben átöltözteti, átdörzsöli a merev ízületeket, vállait, csípőjét, derekát.
“Beültetem a kerekesszékbe, a kommunikációs táblájával megbeszéljük milyen nap
van, mi fog történni aznap. Megreggeliztetem, ráadom a kabátot, lemegyünk a
lifttel és elsétálunk az autóig. Megkérdezem útközben milyen madarat hall,
szól-e harangszó. Beemelem az autóba, feltolom a rámpán a kerekesszéket az
autóba és megkérdezem indulhatunk-e. Útközben beszélünk az útjelző lámpa
színéről, a teherautókról. Az iskolánál a csoport szobában elbúcsúzunk, majd
délután kettőre megyek érte, és indulunk haza”. Délután Ágoston választhat,
hogy állítógépben áll, vagy a kerekesszékben ülve zenét hallgat, tanul,
számítógépezik, vagy az erkélyen nézelődik. “Hétvégén nagy sétákat teszünk a
kutyákkal. Néha vendég jön”.
A 46 éves Dóri 11 éve neveli
fiát, Matyit. A kisfiú nem tud ülni, ezért a szobájukban leterített takarókon
vagy a kanapén fekszik egész nap. Matyinak és Dórinak a nő szülei próbálnak segíteni,
de ők is idősek és az egészségük sem az igazi. Dóri a fia születése előtt egy
dísznövény kertészetben dolgozott, imádta a munkáját. Matyi súlyos betegsége
azonban már a kezdetektől egyértelművé tette, hogy neki kell ápolnia a fiát.
Több szakképzést is elvégzett az elmúlt években, de sehol sem talál
részmunkaidős állást, napi nyolc órában pedig esélytelen, hogy magára hagyja
gyerekét. Így viszont marad a havi 52 ezer forint, és a szülei nyugdíja. Dóri
régóta nem alszik rendesen, fiát ugyanis három óránként meg kell fordítani
éjszaka is. “A szórakozásom az, hogy van már néhány család a játszótérről,
akikkel megismerkedtem, velük szoktam beszélgetni, amikor összetalálkozunk. Meg
szeretünk Matyival úszni is, ha tehetjük, akkor elmegyünk a budaörsi uszodába.
Azt ő is nagyon élvezi”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése