Újabb lendületre lenne szüksége a marosvásárhelyi HIFA Románia – Segítség Mindenkinek Egyesület grandiózus projektjének, melynek keretében 75 mozgássérült személy számára építenének ki a Maros megyei Pókakeresztúron egy lakóparkot. Finanszírozási lehetőségek hiányában a hat évvel ezelőtt elindított terv teljesen megtorpant.
Előtanulmányok, egy kéthektáros terület, rajta egy kalákával megépített befejezetlen, kapusfülkével és gépházzal – jelen pillanatban így fest a HIFA Románia – Segítség Mindenkinek Egyesület évekkel ezelőtt beindított pókakeresztúri projektje. Több mint ötmillió euró hiányzik az álom valóra váltásához. A támogatók kezdeti lelkesedése után a nagylélegzetű terv sajnálatos módon teljesen megfeneklett.
Elment a pénz, újabb nem jött
Idén harmincezer eurót kellene előteremteni az építkezési tervre, de a jelek szerint ennek megrendelését a HIFA vagy tovább halogatja, vagy egy olyan műépítészcsapatot keres, amely a piaci áron alul hajlandó dolgozni. A pénz megszerzése egyelőre legyőzhetetlen akadálynak tűnik.
"Fájdalmas, hogy nem sikerül egyről kettőre jutnunk, de a jelenleg futó hazai, magyarországi, illetve uniós pályázati kiírások nem teszik lehetővé, hogy egy nem kormányzati szervezet pénzt hívhasson le efféle projektekre. Működési költségekre adnak pénzt, de beruházásokra sajnos nem. Ráadásul rengeteg kiadásunk volt azzal, amit megvalósítottunk, mint például az előtanulmány, és a meglévő be nem fejezett épület, minden kampányból bejött pénzünk elment”– jegyezte meg Simon Judit Gyöngyi, a 2000-es évek elején létrehozott civil szervezet vezetője.
Míg számos velük együtt érző személy támogatta a mozgássérültek régóta dédelgetett álmát, akadt olyan is, aki anyagi hasznot igyekezett húzni belőle. A terv ötletgazdája szerint lenne egy kompromisszumos megoldás: társulni az állammal, de a HIFA semmiképp nem szeretne ebbe az akár csapdákat is rejtegető ajánlatba belemenni. A mozgássérültek attól tartanak, hogy a hatóságok teljesen eltérítenék az eredeti elképzelést, és valami mást valósítanának meg a védett lakások helyett.
A társadalmi integrációt segítené
A HIFA-park 75, fogyatékkal élő személy számára biztosítana életteret akadálymentesített, kellemes környezetben és munkahelyet védett műhelyekben.
A park lakói állandó szakképesített segítségben és számos rehabilitációs lehetőségben részesülnének. Az önellátásra való törekvésük a társadalmi integrációjukat is segítené.
„A tulajdonképpeni cél egy olyan átfogó háló és élettér kialakítása, amely létszükséglet jogosultjaink és sorstársaink számára. Az általunk megvalósítani kívánt központ megakadályozná az elmagányosodást, elszigetelődést a hozzátartozók elhunyta után valamelyest megoldódna számukra a munkavállalás, illetve foglalkoztatás. Ugyanakkor csökkenne a szociális és kulturális szegregáció” – sorolja a terv mellett szóló érveit Simon Judit Gyöngyi, aki maga is tolókocsiban(kerekesszékben) éli az életét.
Az elképzelések szerint a bentlakók elsősorban a saját rész hozzájárulásukból, valamint önkormányzati és állami támogatásokból, illetve szponzorok segítségével tartanák fenn a lakóparkot. Bevételi forrást jelentene ugyanakkor az épületegyüttes bizonyos részeinek bérbeadása, valamint a lakók munkáinak értékesítése.
„Az idő nem nekünk dolgozik”
Szüleik elöregedésével az érintettek egyre inkább veszélyben érzik magukat. Attól tartanak, hogy előbb-utóbb eljön az az idő, amikor kihalnak azok a családtagok, akik évtizedek óta lelkiismeretesen gondozták, segítették őket.
Simon Judit, aki özvegy édesanyjával lakik egy fedél alatt, a közelmúltban megtapasztalta, mit jelent, ha a legfőbb támasza nincs mellette. „Az utóbbi tizennyolc évben egyetlen napot nélkülöztem az édesanyámat, akkor is azért, mert elutazott egy tolókocsiért. Nemrégiben viszont kórházba került, az én életem pedig teljesen átalakult, lelassult. Nem tudtam azt az aktív életet élni, amit addig. A HIFA legtöbb tagja tolókocsiban is aktív ember, aki nem ágyban tengeti a napjait, ehhez azonban személyre és állapotra szabott gondozásra és napi programra van szükség” – állítja a szervezet elnöke. Ugyanakkor találkoztunk olyan fiatalokkal is, akik segítő szülők hiányában évek óta nem jöttek ki a lakásból. Az egyesület tagjai ezt szeretnék elkerülni, ezért számít tervük valóra válásához minden egyes nap és minden egyes fillér.
„Az idő nem nekünk dolgozik, de reménykedünk tervünk és álmunk megvalósulásában. Lehet a terv grandiózus, miközben olyan létszükségletet fed, amely nemcsak a fogyatékkal élők életét, illetve ezen emberek közvetlen hozzátartozóinak életét tenné jobbá, hanem egy egész társadalom életminőségén javítana. Egy ilyen álom megvalósulása nem pénzben mérhető” – vallják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése