2019. január 24., csütörtök

Életbevágó, hogy mielőbb megtalálják: napokon belül megvakulhat az eltűnt színésznő

Talán napjai lehetnek hátra, amíg teljesen el nem veszíti a szeme világát Moldován Kató (16). Az albínó tinédzserlány több mint két hete szökött meg nevelőapjától, azóta semmi hír róla. Márpedig az idő életbevágó az ő esetében, látása ugyanis rohamos tempóban romlik.
A színésznő mindenhonnan törölte magát, majd szó nélkül tűnt el két hete / Foto: FACEBOOK

Moldován Katalin nevét a filmes szakmán keresztül ismerhették meg az emberek, ő játszotta a főszerepet a Cannes-ban is vetített A kivégzés című filmben.

Szombat reggel már nem találtam sehol. Mindig szólt, ha valamelyik barátjával találkozik, de most szó nélkül ment el – mondta megtörten a lány nevelőapja, Imre bácsi.

Kató Kiskunhalason született, ám szülei - valószínűleg a gyermek veleszületett pigmenthiánya miatt - inkább a kórházban hagyták. Ekkor került először nevelőapjához, akitől hamar elvették, miután kiderült, hogy Kató a felmenői miatt román állampolgár. Ekkor Erdélyben kötött ki, ahol egyik nevelőszülőtől vándorolt a másikhoz. Megfordult Böjte Csaba dévai Szent Ferenc Alapítványában is.
Moldován Kató nevét A kivégzés nevű rövidfilm kapcsán ismerhette meg a közönség. Fotónkon ő szerepel a jobb oldalon

A fiatal lánnyal tavaly borzalmas dolgot közöltek. Megtudta, hogy nemsokára örökre elveszítheti a látását.

– Próbálkoztak különböző szemüvegekkel, de műteni nem akarták az albinizmusa miatt – mesélte lapunknak a lány egykori nevelője. Hozzátette: életbevágó lenne mihamarabb Kató nyomára bukkanni, hisz bármikor elveszítheti a szeme világát.

Kató egy éve került vissza Magyarországra, ismét Imre bácsihoz. A Vakok Állami Intézetében tanulta meg a Braille-írást. Egészen decemberig tanult ott, eközben sok barátot is szerzett.

– Pár nappal az eltűnése előtt törölte magát a közösségi oldalairól, pedig korábban nagyon aktív volt, sok mindent megosztott az életről, a mindennapjairól. Eleinte azt gondoltuk, azért ment világgá, mert szakított a barátjával, akit a Vakok Állami Intézetében ismert meg. Állítólag viharos szerelem volt az övék, biztos nem szépen ért véget – kezdte lapunknak a lány egy ismerőse.

Sajnos Kató naiv, sebezhető, könnyen befolyásolható. Nem kizárt, hogy valaki megszöktette vagy elrabolta – tette hozzá aggódva a lány barátja.

Ritka esetnek számít

Az albinizmus az úgynevezett színanyag képződésének veleszületett zavara. Az ebben szenvedők haja, bőre, szőrzete és sokszor a szeme is pigmenthiányos. Viszonylag ritka betegség, világviszonylatban 50 ezer emberből egyet érint az albinizmus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...