2018. október 24., szerda

Esélyegyenlőségi, közösségépítő és információs nap volt a Móra Ferenc iskolában

Esélyegyenlőségi, közösségépítő és információs napot rendezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az EFOP-1.2.1-15-2016-00262 azonosító számú pályázati projektjének keretében a Móra Ferenc Általános iskolában.
Forrás:Gong Rádió

A rendezvény célja volt egy jobban egymásra figyelő társadalom, ahol képesek vagyunk egymás megismerésére, hajlandóak vagyunk együtt cselekedni, és képesek vagyunk a változtatásra" nagyobb hatékonysággal meggyökerezik a gyerekek, fiatalok körében, mint egyébként. Ezért esett eleve a választás egy kecskeméti általános iskolára. A programok kiválasztásánál pedig arra figyeltek a szervezők, hogy a megjelenjenek a legtöbbszőr előforduló fogyatékosságok.

Ügyeltek arra, hogy a tudatosodjon a gyerekekben a fogyatékosság egy változó fogalom, bárki bármikor fogyatékossá válhat. A fogyatékosság nem zárja ki az egészséget: nem betegség, hanem egy állapot, ami a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következményéből adódik. Ezen akadályok gátolják a fogyatékos személyt a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben.

Az iskolában a láthatatlan kiállítás labirintusában próbálhatták ki a gyerekek, hogy milyen vakon tájékozódni. Közben egy sor egyéb érdekességekkel ismerkedhettek meg a gyerekek: a braille-írógéppel, a vakok számára készült bűvös kockával, és egyéb készségfejlesztő eszközökkel, játékokkal. Az eszközöket egy olyan ember mutatta meg, aki születése óta vak. Ettől függetlenül teljes életet élt, foglalkozása, otthona, családja van. Teljes életet él. Egy másik helyszínen pedig a vakok egyik legfontosabb „szemével", a vakvezető kutyával ismerkedhettek a gyerekek.

Az esélynapon a mozgáskorlátozottsággal is ismerkedhettek a résztvevők. Itt a Törekvés SE sportolói mutatkoztak be, illetve mutatták meg életüket.

A figyelem másik nagy területe, ha bajban van egy ember és mit tehetünk egy ilyen helyzetben. A „Gyógyító Bocsok" ebben segítettek, „a gyógyítás gyerekszemmel" programmal. A tanulás, az ismerkedés, az együtt cselekvés záró, és csúcspontja a pedig a NEMADOMFEL együttes koncertje volt az esélynapon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...