A koronavírus-járvány miatt zárt kapus koncertet pénteken élőben közvetítik majd a Facebookon.
Amiről már beszámolt a Dehir.hu, a Tankcsapda Európa-turnéját megállította a koronavírus terjedése. Lukács Laciék úgy döntöttek, ha már így alakult, csinálnak Debrecenben egy zárt kapus koncertet, amit az interneten élőben közvetítenek,hogy legyen (otthon is) rock! A koncert március 20-án, pénteken 19 órakor kezdődik, amit a Facebookon közvetítenek, a helyszín pedig a Debrecen Televízió stúdiója lesz. A Tankcsapda csapata csütörtök délután kezdte el bepakolni a technikát. Vida Gyula, a Médiacentrum Debrecen főszerkesztője elmondta, a médiacéget a Tankcsapda kereste meg, miután budapesti partnerük lemondta a közvetítést. Kezdetben az volt az elképzelés, hogy a Roncsbárban lesz a zárt kapus koncert, ám a szórakozóhelyen az azóta életbe lépő korlátozások miatt ilyen koncertet sem lehet megtartani. „Akkor toljuk tőletek!” - javasolta erre Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa, amire természetesen rábólintott Vida Gyula. „Ezekben a nehéz időkben az embereknek élményre van szükségük, amit a Tankcsapda ezzel a koncertközvetítéssel szeretne megadni nekik, s mi ebben nagy örömmel vagyunk a segítségükre, mert tudjuk, egy pozitív löket most nagyon sok embernek jól fog jönni”- fogalmazott a Médiacentrum Debrecen főszerkesztője. A Tankok a stúdióban rendezkednek majd be, olyan saját installációkkal, hogy rá sem lehet majd ismerni a DTV stúdiójára. Mivel a koncert 19 órakor kezdődik, a Debrecen Televízió péntek esti híradóját ugyan a megszokott időben, de nem élőben láthatják majd, a Napszemlét egy órával korábban felveszik, s felvételről sugározzák.
A Tankcsapda Facebook-oldala, ahol élőben lesz látható a koncert: www.facebook.com/Tankcsapda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése