2021. október 7., csütörtök

A legjobb hazai sakkozónak számít, a világversenyeken is az elithez tartozik a debreceni Máté Balázs (VEZÉRCSEL – HALLÁSSÉRÜLTKÉNT)

Máté Balázs sikert sikerre halmoz, s „mindössze” annyi motiválja, hogy imád sakkozni.



Van egy debreceni sportoló, aki évek, sőt évtizedek óta sikert sikerre halmoz, ám még a szűkebb pátriájában is kevesen ismerik.

Pedig Máté Balázs hazánk legjobb hallássérült férfi sakkozója, s rendszeresen világ- és Európa-bajnoki viadalokon méretteti meg magát, sőt résztvevője volt a fogyatékkal élők sakkolimpiájának is.

A világversenyeken elért sikerek után néha kap egy-egy erkölcsi elismerést, de anyagi dotációra már nem is számít. Mint mondja, szerelemből sakkozik.

Mesterjelölt lett

Máté Balázs születésétől kezdve hallássérült, ezért a tanulmányait a Siketek Általános Iskolájában kezdte. A sakkal a keresztszülei ismertették meg, majd 9 éves korában, az általános iskolai szakkörben sajátította el a sportág alapjait. A sportág szeretete és a rendszeres gyakorlás hozzásegítette, hogy már iskolásként számos versenyt megnyert. Tanulmányait a Jókai Mór Gimnáziumban folytatta, ahol sikeres érettségi vizsgát tett. A tanulás mellett sem hagyott fel szeretett hobbijával, 1991-től számít igazolt versenyzőnek, s az igazán nagy fejlődést akkor érte el, amikor 1995-ben a Biogál SE-hez szerződött. A következő évben FIDE mesterjelölt lett, majd 1998-tól a magyar hallássérült válogatott tagjaként világversenyeken is asztalhoz ült.

A 45 esztendős Máté Balázs hat magyar bajnoki aranyérmet szerzett az évek alatt, három csapat-világbajnoki bronzéremmel büszkélkedhet, s a paralimpián (ahol a mozgás-, hallás- és látássérültek mérték össze tudásukat) szintén harmadik helyezést ért el a magyar csapat tagjaként.

A jelenleg a DEAC–Debreceni Sakkiskola Egyesület színeit képviselve versenyez, s az elmúlt héten begyűjtötte legutóbbi magyar bajnoki címét.

A legjobb itthon

– Balázs sikereinek titka, hogy rendkívül lelkes, és imád sakkozni. Tele van életszeretettel, s ebből adódóan rajong a sakkért. Sok tanítványom van, de senkinél sem tapasztaltam még azt, amit nála: egy-egy jó parti után úgy „cummog”, mint amikor mások elfogyasztanak egy ételt, s az elégedettségüknek így adnak hangot. Számomra ez is azt mutatja, mennyire odáig van a sportágért – mondta Mester Gyula, aki nyolc éve edzője és egyben csapattársa is a sakkozónak.

„Azt tudni kell, hogy a hallássérültek nehezebben, körülményesebben tanulnak, ezért sokkal többet kell dolgozniuk a sikerért, mint egy halló embernek.”

– Rengeteg munkát kell befektetniük ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Balázsnál ennek megvan az eredménye, jelenleg a FIDE Élő-pontszáma 2100, ami kifejezetten jó produktumnak számít. Ráadásul a sakk mindhárom válfajában otthonosan játszik, a hagyományos, a rapid és a schnell partikban is magabiztos. A hallássérülteknél a legjobb hazai sakkozónak számít, s a hagyományos csapatbajnoki versenyeken a halló riválisokkal is felveszi a versenyt. Külön öröm, hogy a világversenyeken is az elithez tartozik.

Felemelő érzés

Máté Balázs büszkén vallja, a sakkozás szerelmese. – Amióta megtanultam sakkozni, imádom csinálni. Szeretek nehéz ellenfelekkel játszani, mert akkor sokat kell kombinálni. Élvezem, ha problémákat kell megoldani, számomra ez jelenti a kikapcsolódást. Egyszerűen azért csinálom, mert szeretem. Havonta 2-3 meccsen ülök asztalhoz, de nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkoznék egy-két órát a sakkal.

Óriási megtiszteltetés a világversenyeken indulnom, felemelő érzés, amikor a hazámat képviselhetem. Ilyenkor elmondhatatlanul boldog vagyokfogalmazott lelkesen a sportoló, aki büszkén mesélt a családjáról is.

– Házasságomból két gyermek született, Karolina 17 éves, Bence 14 esztendős, akiket válásom után élettársammal közösen nevelek. Bár mindketten tudnak sakkozni, nem igazán játszanak, a lányom táncol, míg a fiam focizik a DSI-ben. Talán majd egyszer ők is rákapnak a sakk igazi ízére…

Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihar megyei hírportál

(Forrás:Hajdú-Bihar megyei hírportál)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...