2017. szeptember 15., péntek

Hamarosan a hallássérültek is használhatják a 112-es segélyhívót Szlovákiában.

A segélyhívó szolgálatok elérésének egyik alternatív módja lehet a 112 segélyhívószámra küldött rövid sms üzenet, ami a hallássérültek számára is lehetővé teszi a segélyvonal igénybe vételét.


A rászoruló hallássérült embereknek módjuk lesz sms üzenetben segítséget kérni a 112-es segélyhívó számon. Ennek segítségével számukra is hozzáférhetővé válik a segélyhívó szolgálat igénybevételének lehetősége.

Ezt írja elő az elektronikus kommunikációt szabályozó törvény módosító javaslata, amelyet a kormány a mai ülésén hagyott jóvá. A segélyhívó szolgáltatások ugyanis jelenleg ingyenesen elérhetőek a 158, 155 és a 150-es nemzeti segélyhívó számokon valamint a 112 európai segélyhívó számon keresztül. "A segélyhívó szolgáltatásokat azonban csak telefonhíváson keresztül lehet elérni, s ez a hallássérült személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, amely bizonyos esetekben késleltetheti a segítségnyújtást azon személyek számára, akik erőszakos bűncselekmények áldozatai" – áll a törvénymódosításban, melyet a közlekedési minisztérium és a belügyminisztérium közösen terjesztett a kormány elé.

A 112-es segélyhívó szám sms üzeneten keresztüli elérése főleg a hallássérült embereket szolgálja, de olyan esetekben is alternatívát kínál, mikor a bajba jutottnak nem biztonságos telefonálnia. Ilyenek lehetnek például az erőszakos bűncselekmények áldozatai vagy szemtanúi.

A módosítás alapján Szlovákiában biztosítani kell az eCall hívások fogadását és feldolgozását. Az eCall hívás olyan segélyhívás, amely személyautóból vagy teherautóból (3,5 tonnáig) érkezik a 112-es segélyhívószámra. Ezt vagy maga kezdeményezte a bajba jutott autó személyzete, vagy a balesetet szenvedő jármű automatikus segélyhívásaként érkezik a központba.

Az eCall az egyszerű segélyhívástól abban különbözik, hogy az operátor és a jármű személyzete között hangkapcsolatot hoz létre, s ezen kívül a hangcsatornán keresztül automatikusan elküldi a jármű adatait. Ezek tartalmazzák a jármű típusát, helyzetét, a menetirányt, az üzemanyag fajtáját és az utasok számát.

Ezeknek az információnak a birtokában sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehet az integrált mentőszolgálat egységeinek bevetése, és a segítségnyújtás még olyan esetekben is, amikor a jármű utasai a baleset következtében nem tudnak kommunikálni és segítséget hívni.
A törvénymódosításnak 2018. január 1-én kellene hatályba lépnie.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...