A nyári Olimpiákon gyakran van szó szerint a magyar sportolókon a világ
szeme, hiszen mindig ott vagyunk a vízilabda, az úszás, az atlétika vagy
a vívás döntőiben, és ugyanígy paralimpikon vívóinkra is méltán büszkék
lehetünk. Bár a téli sportokban magas és havas hegyek híján nem vagyunk
nagyhatalom, most mégis parasport-történelmet ír a Téli Paralimpián
induló magyar csapat.
2018. március 9-én tartják a XII. Téli Paralimpia nyitóünnepségét a
dél-koreai Phjongcshangban. A világ legnagyobb parasport eseményén idén
három sportoló képviseli hazánkat, köztük Balogh Zsolt vak alpesi síelő
és vezetője, Bocsi Bence. Most történik meg először, hogy téli
Paralimpián magyar látássérült sportoló is részt vesz. A Magyar
Paralimpiai csapat tagja még Lőrincz Krisztina, aki kerekesszékes
sportolóként biatlonban és sífutásban áll rajthoz.
Egy kis történelem
A Paralimpiai Játékok fogyatékos emberek részvételével rendezett
nemzetközi sportversenyek az Olimpiai Játékok mintájára. Az első, akkor
még nem Paralimpia néven, de ahhoz hasonló szellemben rendezett verseny
1948-ban zajlott mindössze 14 kerekesszékes férfi és nő részvételével a
londoni olimpiával egyidőben. A kis íjászverseny mára az Olimpiával
egyenrangúnak tekinthető világeseménnyé nőtte ki magát, például a
2008-ban Pekingben rendezett Paralimpián már 148 ország 4124 sportolója
vett részt.
Hivatalosan 1960-tól rendeznek világjátékokat fogyatékos sportolók
részvételével, ám ekkoriban a sportversenyek elsődleges célja még a
rehabilitáció volt. A fogyatékos emberek élsportja 1992-ben kapcsolódott
össze az olimpiai mozgalommal. Azóta az Olimpiával azonos helyszínen,
annak zárását követő harmadik héten kezdődnek a Paralimpiai Játékok,
2012. óta pedig nem csak megrendezni, hanem reklámozni is együtt kell a
két sporteseményt.
Eleinte csupán mozgássérült sportolók vettek részt a fogyatékosok
világjátékain, később kapcsolódtak be a látássérültek, illetve részben
az értelmi fogyatékossággal élők. A siket sportolók külön olimpiai
mozgalma a Siketlimpia, az értelmi fogyatékos sportolók pedig a
Speciális Olimpiai Mozgalmon belül versenyeznek, bár rendszeresen jelen
vannak a Paralimpián is.
A Paralimpiák előtti időkben is voltak fogyatékossággal élő
élsportolók, akik ép társaikkal versengtek az Olimpiákon. 1904-ben egy
műlábas tornász volt az első, de híres magyar sportolónk, Halassy Olivér
is fogyatékossággal élt, egy villamos-baleset következtében egyik lábát
amputálták, ennek ellenére az épek között nyert olimpiai aranyérmet a
magyar vízilabda csapat tagjaként 1932-ben és 1936-ban is. A közelmúlt
leghíresebb fogyatékos sportolója, aki olimpiai kvalifikációt szerzett,
Oscar Pistorius volt, aki két műlábbal ért el elképesztő eredményeket az
ép sprinterek között.
A Paralimpiai sportolókat fogyatékosságuk szerint kategóriákba
sorolják annak érdekében, hogy hasonló képességekkel rendelkező
személyek versenyezzenek egymással. Sportáganként eltérő lehet a
versenyzők osztályozása, illetve vannak sportágak, melyeket kifejezetten
látás- vagy mozgássérült sportolók űznek, ilyen például a csörgőlabda
vagy a boccia. Az osztályozás korábban a diagnózison alapult, ma már a
megmaradt képességek mértékét veszik figyelembe a sérülés keletkezési
okától függetlenül.
Paralimpia vagy Paraolimpia?
A Paralimpia szót eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az
Olimpia szavak összetételével hozták létre, és csak később módosult
annak értelmezése a görög para (mellett) és az Olimpia szavak
összetételére, ami az Olimpiai Játékokhoz való kapcsolódást, az azzal
való hasonlóságot fejezi ki. A Paralimpia kifejezést alig harminc éve,
1988-ban használták először, a fogyatékos emberek világjátékaira
korábban a Bénultak Világjátékaiként vagy a Fogyatékosok Olimpiájaként
hivatkoztak.
A köznyelvben elterjedt “paraolimpia” szó legendája, hogy annak
használatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtiltotta arra hivatkozva,
hogy a fogyatékosok sportjával összefüggésben nem engedélyezik az
olimpia szó használatát. Valójában hivatalosan sose nevezték a
Paralimpiát paraolimpiának.
Téli Paralimpia
Téli játékokat fogyatékos sportolók számára először 1976-ban
rendeztek Svédországban, ez volt az első alkalom, amikor nem csak
kerekesszékes résztvevői voltak a versenyeknek. A VI. téli
Paralimpiától, azaz 1998-tól kezdve a téli Paralimpiákat a nyárihoz
hasonlóan a téli Olimpia évében, az azt követő harmadik héten rendezik.
Idén már a XII. Téli Paralimpiára kerül sor a dél-koreai
Phjongcshangban.
A fogyatékos emberek téli világjátékai sajnálatos módon még a nyári
Paralimpiáknál is kevesebb figyelmet kapnak hazánkban. Magyar
paralimpikon először 2002-ben Salt Lake Cityben vett részt téli
Paralimpián, ő Navratyil Sándor kerekesszékes alpesi síző volt. Ezt
követően 2006-ban Torinoban és 2010-ben Vancouverben is ott voltak
mozgássérült alpesi sízőink, a 2014-es szocsi Paralimpiára viszont
egyáltalán nem utazott magyar sportoló.
A téli Paralimpiákon egészen a közelmúltig öt sportágban
versenyezhettek a látás- és mozgássérült sportolók: alpesi és északi
sízés, biatlon, jéghoki és kerekesszékes curling; a lista 2018-tól
egészült ki a snowboardozással.
Síversenyzés korlátok nélkül?
Az alpesi síszámok a téli Olimpia és Paralimpia leglátványosabb és
legnépszerűbb sportágai, a látás- és mozgássérült versenyzők az ép
sportolókhoz hasonlóan lassú és gyors számokban egyaránt összemérik
teljesítményüket. A mozgássérült sízők ülő kategóriájában kerekesszékes
sportolók indulnak, akik egy síbobnak vagy monosínek nevezett eszközben
ülve száguldanak a pályán, míg az álló kategóriában jellemzően
végtagsérüléssel vagy hiánnyal élő sportolók küzdenek meg egymással.
A látássérült sízőket – sok más sportághoz hasonlóan – itt is három
kategóriába sorolják, közös azonban ezekben, hogy minden látássérült
versenyző előtt egy guide, azaz vezető halad. A B1-es, teljesen vak
sportolók az alpesi sí sportágban ritkaságszámba mennek, a 2018-as téli
Paralimpián a magyar Balogh Zsolt mellett mindössze egy szlovák
versenyző tartozik ebbe a kategóriába. Ez viszont nem jelenti azt, hogy
bármelyiküknek is garantált legalább az ezüstérem, hiszen
teljesítményüket a B2-es, azaz aliglátó, valamint a B3-as, azaz
gyengénlátó sportolókéval együtt értékelik egy ún. időmódosító szorzó
használatával. Ezt úgy kell elképzelni, mintha az időt mérő óra
lassabban ketyegne, amikor B1-es versenyző halad a pályán. Erre a
módosításra azért van szükség, mivel pusztán a vezető hangját és
instrukcióit követve értelemszerűen lassabban tud haladni egy vak
versenyző, mint a megmaradt látását a pálya és a vezetője lekövetésében
is hasznosítani képes sportoló. Ezzel együtt sem ritka, hogy a B1-es
versenyzők is 60-70 kilométeres sebességgel száguldanak a lejtőkön és
kerülgetik a pályát alkotó kapukat.
Zsolt vezetője, Bocsi Bence egy mikrofonon keresztül ad a rallis
navigátorokéhoz hasonlóan rövid és határozott instrukciókat, melyeket
Zsolt a vezető hátára erősített hangszóróból hall. A pályán való
tájékozódás során nem csupán a guide által mondott szavak jelentenek
számára támpontot, hanem azok hangsúlya, a hanglejtés és a hangszóróból
érkező hang iránya is. A versenyző feladata, hogy a vezetője utasításait
a lehető legpontosabban lekövetve haladjon ugyanazon a nyomvonalon,
amit a vezetője és a pálya kijelöl számára. A guide feladata összetett,
mert miközben versenytempót kell mennie a pályán, az irányítás során
saját helyzetétől teljesen el kell vonatkoztatnia, vagyis nem azt kell
közvetítenie, ahol éppen ő tart, hanem ami a látássérült versenyző
számára következik. A látássérült versenyző és a vezető közös
tevékenysége igazi csapatmunka, ami maximális összeszokottságot és
kölcsönös bizalmat igényel. Ebben az esetben tehát szó szerint vehetjük,
hogy Zsolt vakon bízik Bencében.
Sítáboroktól a Paralimpiáig
Zsolt vakon született, ám sose volt kérdés számára, hogy ugyanúgy
élhet, mint bármely más kortársa: egyetemen tanult, dolgozik és sose
szeretett sokáig egy helyben maradni. Tizenkét évesen tanult meg síelni
egy svájci sítáborban, ahol már 1995-ben valóság volt az, amit
Magyarországon csak majdnem húsz évvel később tapasztalhattak meg a
síelni vágyó látássérültek: ott már ekkor képzett oktatók foglalkoztak a
vak és gyengénlátó gyerekekkel és fiatalokkal a sípályán, az edzéseken
minden tanulóra egy-egy oktató jutott. Zsolt ezután testvérével és
egyetemi évfolyamtársaival járt síelni, de az évi egy-két alkalmat
kevésnek találta. Számára a sízésben az élvezetet a sebesség, az
adrenalin, a mozgás öröme és a friss levegő adja. Több látássérültek
számára adaptált sportágat is kipróbált, végül a síelés mellett a
tandemkerékpározás lett a szenvedélye.
Balogh Zsolt első magyar látássérült síversenyzőként 2011. óta
méretteti meg magát a nemzetközi mezőnyben Fábián Attila edző
irányításával. Bocsi Bencével 2013. óta alkotnak egy párost és szereztek
2017-ben kvalifikációt a téli Paralimpiára. A látássérült sportolók
vezetői a világjátékokon ugyanolyan sportolónak számítanak, mint az
általuk vezetettek, dobogós helyezés elérésekor éppúgy érmet kapnak és
elismerésben részesülnek, mint a fogyatékos sportolók.
Bence is világ életében sportolt. Gyermekként megtanult síelni és
kacérkodott a versenyzés gondolatával, ám ez végül nem valósult meg. A
vívóteremben természetes volt számára, hogy ép társaival rendszeresen
kerekesszékbe ülve együtt edzettek mozgássérült sporttársaikkal, így már
kamaszként megtapasztalta az egyenlő esélyek megteremtésének
fontosságát, ép és fogyatékos emberek együttműködésének
természetességét. Ezek után nem kellett sokat győzködni, hogy Zsolt
segítője, vezetője legyen. A pályán hatalmas koncentrációval és
pontossággal irányítja a vak versenyzőt, de az edző- és versenypályán
kívül is sok időt töltenek együtt, már félszavakból, hangsúlyokból is
értik egymást.
Egyenlő esélyek?
A mai napig gyakran éri kritika a döntéshozókat, a médiát és a
támogatókat is, amiért a Paralimpiai Játékok és a paralimpikonok még
mindig nem részesülnek olyan mértékű figyelemben, támogatásban, anyagi
és erkölcsi elismerésben, mint az Olimpia és az olimpikonok. Hazánkban
először 2016-ban volt élő televíziós közvetítés a Paralimpiáról, az
érmet nyerő paralimpikonok díjazása pedig még mindig messze elmarad az
érmes olimpikonokétól. Kétségtelen ugyanakkor, hogy társadalmi
érdeklődés és szemlélet terén érzékelhető a fejlődés, egyre több
paralimpikonunk áll példaképként nem csak sorstársai, hanem az ép
fiatalok előtt is.
A 2018-as téli Olimpiára és Paralimpiára készülő sportolók közösen
tettek fogadalmat január 22-én, ami szintén a parasportolók és az őket
felkészítő szakemberek növekvő elismerését jelzi. Ugyancsak a
fogyatékossággal élő sportolók és segítőik elismeréseként döntött úgy az
országgyűlés 2017. decemberében, hogy 2018-tól minden év február 22-én
ünnepeljük a magyar parasport napját.
Zsolt teljesítménye önmagában is üzenetként szolgálhat számos
látássérült vagy más fogyatékossággal élő társunknak: érdemes nagyot
álmodni és el is indulni az álmaink megvalósításának útján még akkoris,
ha járatlan útra lépünk. Lehet, hogy még soha senki nem mondta, hogy
vakon is lehet síelni vagy mozgássérültként is képes lehet valaki
maratont futni, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy lehetetlen.
Első látássérült téli paralimpikonunk ugyanakkor a fogyatékos gyermekek
és fiatalok szüleinek is üzen: nem szabad a gyermeküket félteni,
mindentől megóvni, mert azzal csak az élettől, a tapasztalásoktól zárják
el őt. Ezeket a gyerekeket és fiatalokat is engedni kell felfedezni és
fejleszteni saját képességeiket, megfogalmazni álmaikat és céljaikat még
akkor is, ha ez lehetetlennek vagy kockázatosnak tűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése