A 42 éves brit Joanne Logan fiát, Charlie-t a múlt héten csütörtökön
láthatósági mellény viselésére köteleztek a szünetben, hogy a tanárok
tudják, ő az autista gyerek, és így kiemelten tudjanak rá figyelni -
írja a The Sun magazin. Az anya ezen nagyon felháborodott, mert nemcsak
undorítóak, de diszkriminatívnak is tartotta a rendelkezést.
Az anya nem tudott az iskola akciójáról, Charlie magyarázta el az
anyjának, miért van rajta mellény. Mint kiderült korábban volt már arra
is precedens, hogy egyszerűen nem engedték ki az udvarra játszani, mert
más gyerekeket bántott. Az anyát az is bántja, hogy fia az egyetlen, aki
kénytelen volt mellényt viselni. A nő megtiltotta az eset után a
fiának, hogy felvegye a mellényt, továbbá időpontot kért az igazgatóhoz.
Az iskola azt állította, hogy tájékoztatták az édesanyát arról, hogy
mellényt fog viselnie a fia, de az iskolaigazgatóval történt beszélgetés
után már nem kell hordania a kisfiúnak. Az oktatási intézmény azzal
magyarázta a mellényt, hogy kiemelten akartak figyelni Charlie-ra, és
nem csak autista gyerekekre adják fel, ha emellett döntenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése