Bár ezt kevesen tudják, nemcsak a vakoknak vagy gyengénlátóknak lehet
segítőkutyájuk, hanem a mozgássérülteknek is. A kerekesszékesek által
űzött kutyás sport, a paraagility Magyarországról indult világhódító
útjára. A kutya és a sport a kapcsolatteremtésben is segíti a
mozgássérülteket.
Mányik Richárd akkor is kutyás lenne, ha tizenhét éves korában egy baleset következményeként nem került volna kerekesszékbe
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
|
Ne az állapotodat figyeld, mert akkor romlani fog, kezdj el kutyázni,
csináld azt, amit szeretsz; nekem ez bejött, annyira nem romlik az
állapotom – ez Mányik Richárd filozófiája. Bár azt is rögtön hozzáteszi,
hogy ő akkor is kutyás lenne, ha tizenhét éves korában, egy baleset
következményeként nem került volna kerekesszékbe.
Csepelen jártak a Magyar Nemzet munkatársai, egy óriási ipartelep egyik csarnokában. A hatalmas teremben szétszórva ugróakadályokat, pallót, hintát helyeztek el, ezeken edzenek a kutyák a gazdáikkal. A városban több hasonló, kutyásoknak készült akadálypálya is található, ennek az a különlegessége, hogy mozgássérültek is használhatják. Mányik Richárddal azért itt találkoztak, mert ő is itt szokott edzeni. Nem túlzó, ha azt állítják, hogy ő a magyar paraagility egyik úttörője.
Az agility világszerte népszerű kutyás akadályverseny, amelyben egy
különböző akadályokból felépített pályát kell teljesítenie a
kutya-felvezető párosnak, lehetőség szerint hiba nélkül, minél rövidebb
idő alatt. Ez a sport abban az esetben sem egyszerű, ha képesek vagyunk
futni a kutyánkkal, tekintve, hogy ők sokkal gyorsabbak, és a legtöbben
reakcióidőben sem vagyunk képesek felvenni velük a versenyt. A
paraagilitysek helyzete ennél is nehezebb. Kerekesszékben ülve egészen
más perspektívából látják a pályát, mint az ép sportolók. Mivel nem
tudnak folyamatosan a kutya előtt futni, előre kell küldeniük
kedvenceiket, így azoknak több önálló döntést kell hozniuk. Nagyon
fontos szerep jut a verbalitásnak, mivel kerekesszékben ülve nem tudnak
testjelekkel kommunikálni.
„A mozgássérültélet eleve áttolódik a verbális területre, így a kutyával
való kommunikációban is nagyobb hangsúlyt kap, mint az ép
agilityseknél” – sorolja edzőjük, Herendy Veronika, aki nemcsak
agilitysekkel, hanem parasportolókkal is foglalkozik. Richárd meséli,
hogy egyszer egy bemutatón beültették az edzőjüket egy kerekesszékbe,
hogy érezze, milyen „nem futva” megoldani a pályát. Valahogy ösztönösen
ráérzett a mozgásra. Talán ezért szeretnek hozzá járni a mozgássérültek,
mert figyelembe veszi a különleges igényeiket.
Richárd számára a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a távoli
munkára kell megtanítania a kutyáját a pályán. A kerekesszékesek
szorosan együtt élnek az állataikkal: együtt mennek vásárolni, moziba.
Ezért különösen nehéz megértetni a kutyákkal, hogy most előre kell
menniük, és egyedül kell megoldaniuk a feladatot. A kerekesszékben ülve
nem lehet egyszerre tekerni, mutogatni, beszélni, figyelni a pályát és a
kutya mozgását. Megterhelő sportág, de az ebek imádják. Mindenki a
kutyája miatt megy először edzésre. Az agility nem csupán kikapcsolódás,
ez a kapcsolatteremtés sportja, vagyis a segítőkutyával való mindennapi
együttélésben is nagyon fontos szerepet tölt be.
Van, aki csak az
edzések hangulata miatt jár el a csarnokba, Richárd viszont versenyezni
is szeret. – Amiben úgy gondolom, hogy jó vagyok, az a versenynapi
felkészítés. Hiába tud valamit jól az állat, ha a verseny előtt nem
vagyunk összhangban. Volt olyan kutyám, amelyik leült háttal az első
akadálynak, én meg mehettem be a pályára – meséli.
A paraagility
Magyarországon született, és Richárdnak igen fontos szerep jutott az
indulásnál. Kerekesszékes sportolóként az ép versenyzőkkel együtt
kezdett edzeni, versenyekre járni. 2002-ben Gyulán rendezték az első
agility-világversenyt, ahová parasportolókat is meghívtak. Azóta a
mozgássérült sportolók évente versenyezhetnek a Para Agility World Cup
nevű világkupáért.
Magyarországon az emberek nem tudják, hogy léteznek mozgássérült-segítő kutyák
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
|
Magyarországon az emberek nem tudják, hogy léteznek
mozgássérült-segítő kutyák. – Németországban, egy rehabilitáció során
láttam, hogy nemcsak a vakokat, hanem a mozgássérülteket is segíthetik
kutyák. Hazajöttem, és elkezdtem utánajárni, itthon hol lehet ilyen
kutyát találni. Kiderült, hogy nem is hallottak ilyenről a
mozgássérültek szövetségében, és engem bíztak meg azzal, hogy
utánanézzek – meséli Richárd. Neki lett először vizsgázott
mozgássérült-segítő kutyája Magyarországon. Ez 2000-ben történt, de ma
még mindig ott tart a társadalom, hogy a látássérültekhez társítja a
kutyákat, az még nem alakult ki, hogy egy kerekesszékest is kutyával
képzeljenek el. Sokszor maguk a kerekesszékesek sem tudják, hogy létezik
őket segítő kutya, ezért nem is jelentkeznek, hogy szeretnének egyet.
Az állat fizikai segítséget is nyújt a gazdájának, odaviszi neki a
tárgyakat, lekapcsolja a villanyt, nyitja-csukja az ajtót, de a lelki
támogatás ennél is fontosabb. – Ha tudom, hogy nem engem bámulnak, hanem
a kutyámat, már sokkal bátrabban megyek ki az utcára – mondja Mali Era,
aki kétéves kora óta mozgássérült. Gyerekkorában meglátott egy amerikai
mozgássérült-segítő kutyát egy matricagyűjtő albumban, és akkor
eldöntötte, hogy neki is lesz egy ilyen kutyája.
Hogy minél több
mozgássérülthöz eljussanak ezek a segítőkutyák, szemléletformáló céllal
megalapították néhány társukkal együtt a NEO Magyar Segítőkutya
Közhasznú Egyesületet, melyben sérült emberek képeznek kutyákat sérült
emberek számára. – A kutyáinkat nemcsak kiképezzük, hanem miután átadtuk
őket, megpróbáljuk aktivizálni a gazdáikat. A NEO azt is fontos
feladatának tekinti, hogy a társadalmat is megismertesse a
mozgássérültek életével. Úgynevezett érzékenyítő tréningeket szerveznek.
Óvodákba, iskolákba látogatnak el a segítőkutyákkal. – Ha kutya nélkül
megjelenek egy bevásárlóközpontban vagy az utcán, meg fognak bámulni, de
nem mernek odajönni hozzám. Akkor el vagyok szigetelve. Ha egy ép
kísérővel megyek, akkor mi ketten vagyunk elszigetelve. Ha kutyával
megyek, még jobban megbámulnak, de akkor a kutyát nézik, és odajönnek. A
kutyával akarnak megismerkedni, és beszélgetni kezdünk. A kutya hidat
tud képezni ember és ember között. Ez történik akkor is, amikor
elmegyünk a gyerekek közé. A kutyák jelenlétében egész más beszélgetni
egy régi sérülésről vagy a hétköznapi dolgainkról – meséli Richárd. Era
gyorsan hozzáteszi, hogy ez a módszer főleg a kamaszoknál működik. Őket
nem különösebben érdekli maga a téma, a kutya miatt mégis odafigyelnek.
A
sport a legjobb kitörési pont a mozgássérültek számára, általa könnyű
kapcsolódni a társadalomhoz, be lehet kerülni egy közösségbe, megvéd az
elszigetelődéstől – magyarázza Richárd. – A mozgássérültek nem nagyon
hiszik el, hogy képesek önállóan élni. És ami egy kutyának az előnye, az
a hátránya is: gondoskodni kell róla. Sokan nem hiszik el magukról,
hogy képesek átlagos életet élni, mert online könnyebb sajnálkozni, mint
cselekedni – fogalmaz Richárd. Majd hozzáteszi: ezt nevezem pozitív
spirálnak. Ha van egy kutyám, akkor miatta ki kell mozdulnom otthonról,
mert el kell vinni sétálni. Ha elviszem sétálni, akkor odajönnek hozzám
az emberek. És én épp annyira vagyok nyitott meg pozitív, mint amennyire
a velem szemben lévő ember az. Ha te zavarban vagy, mert a kerekesszék
miatt nem tudsz velem mit kezdeni, én sem tudok veled mit kezdeni. Ha
ott van a kutya, mosolyogsz, én is mosolyogni fogok rád, és már el is
kezdünk beszélgetni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése