A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: hatóság)
nyilvános konzultációt indít, amelynek tárgya a hazai hírközlési
akadálymentesség helyzete. A Hatóság felhívja az érdekeltek figyelmét arra,
hogy álláspontjukat, javaslatukat, észrevételeiket a letölthető kérdőív postai,
illetve elektronikus úton való visszaküldésével terjeszthetik elő 2018. május
9-én, 17 óráig. A nyilvános konzultáció során beérkező anyagokat a Hatóság
internetes honlapján fogja közzé tenni.
A Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság látja el Magyarországon a hírközlés szabályozási és felügyeleti,
illetve a médiafelügyeleti feladatait. Célja minden területen ugyanaz: a
fejlődés és a piaci verseny ösztönzése; valamint a fogyasztók, felhasználók
érdekeinek hatékony képviselete Magyarország biztonságos digitális jövője
érdekében.
Magyarországon a Központi
Statisztikai Hivatal adatai szerint félmillió fogyatékos ember él. A fogyatékos
emberek társadalmi integrációjában lényeges szerepük van az elektronikus
hírközlési szolgáltatóknak, mégpedig a szolgáltatásaik, az ügyintézés és a
kommunikáció akadálymentesítése által. A hatóság ezért fontosnak tartja, hogy
ösztönözze az egyes érdekeltek közötti párbeszédet annak érdekében, hogy a
fogyatékos emberek a jövőben egyenlő eséllyel férhessenek hozzá az elektronikus
hírközlési szolgáltatásokhoz.
Ennek a munkának a keretében
hatóságuk 2017-ben workshopokat szervezett mind a hírközlési szolgáltatókkal,
mind a fogyatékos emberek érdekképviseleti szervezeteivel, amelyet egy
hírközlési szolgáltatások akadálymentességéről szóló nemzetközi konferencia
követett 2017. november 13-án, Budapesten. Ezen a találkozón jelen voltak mind
a szolgáltatók, mind az érdekvédelmi szervezetek, amelyek képviselői
valamennyien egyetértettek a hatóság elnökének köszöntőjében kifejtett állásfoglalással:
„nem lehet kérdés, hogy egy fogyatékos fogyasztó meg tud-e nézni egy
televízióműsort vagy elérhető-e számára egy-egy hírközlési szolgáltatás az
anyanyelvén”. A szolgáltatók nyitottak a változtatásokra, az önszabályozásban
rejlő lehetőségek kiaknázásában támogathatja őket az az ajánlás is, amelynek
elkészítését a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács ajánlotta fel a konferencián.
Jelen dokumentum célja elsősorban
az aktuális helyzet pontosabb megismerése, az érintettek véleményének még
szélesebb körű megismerése, amely egyik fontos alapja lesz a későbbi
szabályozási lépéseknek.
A konzultációs dokumentum, illetve a kitölthető kérdőív az alábbi
linkre kattintva található meg:
A kérdőív megválaszolása
Kérik, a dokumentumban szereplő
kérdésekre a letölthető kérdőívben válaszoljon.
A kérdőív visszaküldése
A kitöltött kérdőívet postai,
illetve elektronikus úton is visszaküldheti 2018. május 9-én, 17 óráig.
Amennyiben elektronikus úton
szeretné megküldeni válaszait, akkor ezt az accessibility@nmhh.hu e-mail címen
teheti meg.
A kitöltött és kinyomtatott kérdőívet postai úton, a konzultáció
címének megnevezésével, az alábbi címre küldheti:
„Elektronikus hírközlési
akadálymentesség konzultáció”
Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság
1525 Budapest
Pf. 75.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése