A mozgáskorlátozott gyerekek eddig csak vágyakoztak, hogy ők is
játszóterezhessenek, ma már együtt szórakozhatnak egészséges társaikkal a
Barátság Sportparkban.
A Barátság Sportpark sok kuriózumot tartogat az ide látogatóknak, talán
elég csak a sportpályák mellett a kültéri fitness-parkra gondolni, ahol
komplett edzésprogramokat lehet végezni, akár sötétedés után is. Nos, a
sportos szabadidőpark egy újabb különleges létesítménnyel bővült,
hiszen itt adták át a város első – de országosan is ritkaságnak számító -
mozgáskorlátozottaknak készült játszóterét. A már meglévő játszótér
mellett építették fel az új kis szigetet, így egymás mellett évezhetik a
játék örömét a mozgássérült, és nem mozgássérült gyerekek.
A speciális játszótérre olyan eszközöket telepítettek, amelyek
mozgásukban korlátozott, akár kerekesszékben közlekedő emberek számára
is könnyen megközelíthetőek és használhatóak. A hat játék között
”magasított” homokozót, univerzális hintát, akadálymentesített hintát,
körforgót, mérleghintát és fészekhintát is találunk. A játszótér mintegy
kétszáz négyzetméteres burkolata kerekesszékkel is jól bejárható,
biztonságos, színes öntött gumi granulátumból készült. A homokozó fölé
árnyékot adó napvitorla került.
„Nagyon fontos a mozgásukban korlátozott fiatalok egészséges
énképe, amit pozitívan befolyásol például az, hogy ők is itt lehetnek a
Barátság Sportparkban, homokozhatnak, hintázhatnak, vagyis ugyanazokat a
tevékenységeket végezhetik, mint az egészséges gyerekek, akár
kerekesszékkel is.” – osztotta meg véleményét a Győrplusszal Nagy
Józsefné a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete
elnöke. Hozzáfűzte, ők eddig csak sóvárogtak, hogy kimenjenek egyet a
játszira, ma pedig már itt körhintáznak a többi gyerekkel együtt. „Köszönet a városnak ezért a fejlesztésért is, és általában azért a sok segítségért, amelyet a mozgáskorlátozottak kapnak.”
Fotó: O. Jakócs Péter |
Ezt a véleményt osztotta Pécsi Gertrúd a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének titkára is:
„A több mint 15 éve működő szervezetünk célja is egyrészt az, hogy
minél több lehetőséget teremtsünk a mozgássérült fiatalok számára,
másrészt pedig, hogy elősegítsük társadalmi integrációjukat,
beilleszkedésüket, illetve az egészséges emberek számára is megnyissuk
az utat az elfogadás felé. Ez a játszótér mindkét célunkat segíti,
hiszen lehetőséget ad a közös játékra, az önfeledt kikapcsolódásra és
közben egymás megismerésére is.”
„Lassan tíz esztendeje, hogy elkészült a Barátság Sportpark,
amivel már 2009-ben az volt a célunk, hogy minél több funkcióval bírjon,
a lehető legtöbb célcsoport találhassa meg itt a sportolás és a
szabadidő aktív eltöltésének lehetőségét” – mondta el Borkai
Zsolt polgármester a helyszínen. Hozzátette, a parkban azóta sem telik
el úgy év, hogy valamilyen fejlesztés ne történne, ennek köszönhetően az
egyre látogatottabb, egyre népszerűbb a legkisebbektől az idősekig. A
polgármester kiemelte, ezúttal egy olyan fejlesztés valósulhatott meg,
amelynek köszönhetően a mozgásukban korlátozott gyerekek együtt
játszhatnak ép társaikkal, egyfajta hidat építve közöttük.
Az országosan is ritkaságnak számító játszótérről Radnóti Ákos
városüzemeltetésért felelős alpolgármester, a terület önkormányzati
képviselője elmondta, fontos, hogy a bármilyen szempontból sérült és a
mozgásukban akadályozottak is megfelelő figyelmet és támogatást
kapjanak, legyen szó akár az épületek megközelítéséről, az
akadálymentesítésről, vagy éppen arról, hogy a mozgáskorlátozott
gyerekeknek se kelljen kimaradni a játékból. Hozzátette, a fejlesztés
lakossági igény volt, a szomszédos utcákból is több kérés érkezett a
mozgáskorlátozott játszótér megvalósítása érdekében. „Adyváros egy
igazán sportos városrész, hiszen a Barátság Sportpark folyamatos
fejlődése mellett megújult a tó melletti sportpálya, de a közelmúltban
új kosár illetve streetball pályákat is avattunk, így kicsiknek és
nagyoknak egyaránt adott a sportolás lehetősége.”
A mintegy húszmillió forint értékű fejlesztés keretében a speciális
játszótér szomszédságában található hagyományos játszóteret is
bővítették, területe hatvan négyzetméterrel lett nagyobb, a rekortán
borításra ovivárat, mérleghintát és úgynevezett „polyballt”
telepítettek. Utóbbi lényegében egy oszlopon lévő nagy tölcsér, melybe
labdát lehet bedobni, ami aztán három különböző irányú nyílás
valamelyikén esik vissza. A meglévő fejlesztése persze nem azt jelenti,
hogy az egészséges gyermekek ne mehetnének át a mozgáskorlátozottak
számára készült játszótérre, sőt éppen azért került egymás mellé a két
létesítmény, hogy ezzel is ösztönözzék a közös játékot.
Szerző: Papp Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése