2019. június 12., szerda

Mozgás, közösség – juniális a Majális-parkba

Hatodik alkalommal szervezte meg juniálisát a miskolci Lady Lions Club.
(Forrás:a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hírportál)

Egytálétel, sütemény, színes programok és nem utolsó sorban jó közösség – így várta a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének tagjait a miskolci Lady Lions Club múlt szombaton a Majális-parkban. Falucskai Mónika a Lady Lions Club Miskolc elnöke lapunknak azt mondta, a program mára hagyomány lett a klub életében. – Minden évben programokkal és finomságokkal készülünk. Idén érkezéskor apró szendvicsekkel fogadtunk mindenkit, majd közös torna következett, melyet klubtársunk, Tóth Judit fitneszedző tartott. Ezután pedig egy ebéddel vártunk minden vendégünket – mondta Falucskai Mónika.

A magyarországi Lions Klubok jószolgálati tevékenységének fő iránya a megelőzhető, és visszafordítható vakság és a vaksághoz vezető betegségek elleni küzdelem. Emellett viszont minden rászoruló embernek segítenek.

Nagy segítség

– Egyesületünk fontosnak tartja, hogy a látássérült tagjai és családjaik rendszeresen vegyenek részt közösségi és szabadidős programokon. Ebben már évek óta partnerünk a Lady Lions Club Miskolc – ezt már Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke mondta, aki köszönetet mondott a hosszú évek óta tartó támogatásért. – Nagy segítség többek között, hogy most már harmadik éve támogatják a látássérült gyermek tagjainkat és családjaikat a karácsonyi rendezvény alkalmával, amíg a felnőtt tagjaink számára az Első Miskolci Lions Klub segít olyankor. Szintén hasznosak azok egészségügyi szűrővizsgálatok, melyeket nekünk szerveztek a miskolci „oroszlánok„ – hangsúlyozta az elnök.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...