Most kapták meg az egészségügyi dolgozók az első fizetésüket azóta, hogy
megtörtént a kormány által bejelentett 12 százalékos béremelés. Jó
részük alaposan meglepődött, mert nem vihetnek haza több pénzt.
Egy műtőssegéd fizetési papírja. Eddig hazavihetett 161 ezer forintot. A 12 százalékos béremelés után ugyanennyit. |
Hogyan lehetséges ez?
Korábban az egészségügyben bevezettek
egy garantált bérminimumot. Ekkor tényleg több pénzt vihettek haza,
mert olyan alacsony volt a fizetésük, hogy pusztán azzal, hogy például
az egészségügyben szakképesítéssel dolgozók fizetését a szakmunkások
bérminimumához igazították, már sokkal többet kerestek. Ezek azért még
mindig nem óriási pénzek, szakképesítéssel dolgozóknál 161 ezer forint.
De
már itt is volt egy trükk. Mert nem egyszerűen felemelték az
illetményüket, hanem kiegészítést kaptak, amivel kipótolták az
illetményük és a fizetésüket messze meghaladó garantált bérminimum
közötti rést.
És most jött a még nagyobb trükk. A kormány által
most bejelentett 12 százalékos béremelésnél emelték ugyan az
illetményeket, de ez sok esetben még így sem éri el a bérminimumot. Így
aztán papíron annyi történik, hogy az állam továbbra is kipótolja az
illetményeket, csak most már kisebb mértékben, mint eddig. Így aztán
azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a fizetése még így sem éri el a
bérminimumot, pont ugyanannyit visznek haza decemberben is, mint
novemberben.
Egy másik példa, de a végeredmény ugyanaz, mint az előzőnél. Papíron az illetmény nő, a bérkiegészítés csökken. De a kézhez vett pénz marad 161 ezer forint. |
Beszéltünk egy műtőssegéddel, aki szerint az illeményemelés
bejelentése arra volt jó, hogy az emberek azt gondolják, hogy a kormány
rendezte az egészségügyben dolgozók fizetését, mit panaszkodnak ezek
után. Neki volt olyan kollégája, aki 40 év munka után kapott most végül
7000 forintos fizetésemelést. 20 éves munkával viszont maradt a 161 ezer
forint. Volt már, aki megunta, a Praktikerben eladóként többet keres,
mint az egészségügyben korábban mindenféle ügyeleti kiegészítésekkel.
A
kormány jövő évre is ígért egy 8 százalékos fizetésemelést, szintén
novembertől. A műtőssegéd fizetése még akkor sem lesz annyi, hogy többet
vigyen majd haza. Mert a bérminimum még mindig az illemtménye felett
lesz, csak papíron átrendezik az pénzét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése