Öt százalékra csökkenhet a közeljövőben a gyógyászati
segédeszközök: a kerekesszékek, hallókészülékek áfája – értesült a
Magyar Idők. A lap szerint ez mintegy kétmilliárdos áfakiesést
jelentene, ugyanakkor egymillió nehézségekkel küzdő magyarnak jelentene
könnyebbséget.
Már látszik az esély arra, hogy a gyógyászati segédeszközök áfája
is öt százalékra csökkenjen, miután több kormányzati szereplő is részt
vett azon a csütörtöki egyeztetésen, amelyet a Mozgáskorlátozottak
Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és partnerszervezetei
kezdeményeztek – írta pénteki számában a Magyar Idők.
A
konzervatív lap szerint több mint egymillió ember használ hazánkban
gyógyászati segédeszközt, például kerekesszéket, hallókészüléket,
gyógycipőt.
Mivel a várható áfacsökkentés éppen olyanokat érint, akik rendszerint
alacsony jövedelmű nyugdíjasok vagy fogyatékkal élők, egyáltalán nem
mindegy, hogy bevételükből milyen arányban kell egészségügyi kiadásokra,
gyógyeszközök vásárlására fordítaniuk.
Éppen
ezért dolgozik azon a MEOSZ, valamint a partnerszervezetei, hogy a
gyógyszerekhez hasonlóan a támogatott segédeszközök áfája is öt százalék
legyen, a jelenlegi 27 százalék helyett.
A kezdeményezést Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke is támogatja. A
politikus a Magyar Időknek elmondta: a költségvetési bevételeket egy
ilyen áfacsökkenés kisebb mértékben érintené, mint az élelmiszerek
esetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése