2018. február 28., szerda

A mozgáskorlátozottak szerint szűkmarkú velük a kormány.

Olcsó és silány minőségű gyógyászati segédeszközökhöz jutnak hozzá a mozgáskorlátozottak, a támogatásra szánt állami keret az elmúlt nyolc évben alig emelkedett. Az érdekképviselet az eszközöket sújtó áfa csökkentését szeretné elérni, egyelőre eredménytelenül. 

 A Látótérnek nyilatkozó Erzsébet kerekesszéke régi darab, lejárt az úgynevezett kihordási ideje. Hogy ne vesszen oda az állami támogatás, újat kellett igényelnie. Az új szék azonban olyan silány, hogy egyelőre a szobában pihen.

„A régit hetente egyszer töltöm, amíg ugyanazzal az útviszonnyal, meg a használattal az újat, amit meg kellett igényelnem, naponta kell tölteni” – panaszolta Rigóné Faragó Erzsébet.

Koller Sándor 8 éve került kerekesszékbe egy baleset után. Most a mozgáskorlátozottak szövetségének egyik szószólója. Neki is sokat panaszkodnak a sorstársak a közgyógyellátásban elérhető eszközökre.

„Általában olyan segédeszközöket írnak föl a rehab szakorvosok, amit ők preferálnak, tehát, hogy mondjam, azoknak a segédeszközeit próbálják előtérbe helyezni, akivel megállapodásuk van. Tehát nem a személyre szabott segédeszközt írják föl” – emelte ki a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ifjúsági tagozatának elnöke.

Pedig ennek komoly egészségügyi következményei is lehetnek. Ami meg jó lenne, az hamarabb tönkre megy, mint ahogy azt a hivatalban előre kiszámolták.

„Mondjuk egy ruhavédő ilyen 30-60 ezer forintos kategória. Például egy ülőpárna, amin ülök, annak a kihordási ideje az 5 év és az 130 ezer forint. És aki aktív életet él, merem állítani, hogy az 5 évet nem bírja ki, tehát jó ha 2-3 évet kibír egy ilyen párna” – jegyezte meg Vágola Imre, a MEOSZ diszpécsere.

A mozgáskorlátozottak szerint a kormányzat szűkmarkú velük. Magyarország – a szlogen szerint – jobban teljesít, ám az elmúlt nyolc évben valahogy erre a területre nem jutott több forrás.

„Rendkívül alacsony és már 8 éve ugyanakkora összeget szán a költségvetésből a gyógyászati segédeszközök támogatására. Ami azt jelenti, hogy a gyógyászati segédeszközök ára közben folyamatosan növekszik. Ennek az a következménye, hogy az elérhető segédeszközöket megpróbálják a gyártók olcsóbb segédeszközökkel felváltani. Ezek nyilvánvalóan rosszabb minőségűek” – nyilatkozta Gulyásné Bölkény Ágota, a MEOSZ emberi jogi munkacsoportjának vezetője.

A MEOSZ azt is szeretné elérni hogy a gyógyászati segédeszközök áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. A kérés a kormányzathoz eljutott, de még nem tudni, hogy meghallják-e a szavukat, vagy süket fülekre talál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...