Lábas-Szűcs Helga gyermekkorától otthonosan mozog hallássérültek és “épek” társaságában.
 |
| Lábas-Szűcs Helga és férje - © Fotó: magánarchívum |
A felmérések alapján napjainkban a világban megközelítőleg 360 millió, míg hazánkban 60 ezer hallássérült ember él. A magyarországi nagyothallók társadalmáról az átlagembernek kevés ismerete van, ennek egyik magyarázata lehet, hogy az ebbe a csoportba tartozók általában kerülik a feltűnést, kevésbé szívesen vannak a figyelem középpontjában.
Lábas-Szűcs Helga gyermekkorától otthonosan mozog hallássérültek és “épek” társaságában, egyfajta kapcsot képezve közöttük, ugyanis szülei elveszítették a hallásukat.
– Édesapám nagyon sokáig focizott, tőle örököltem a labda és a sport szeretetét – eleveníti fel a korai éveket Helga. – Apu 1979-ben alapítója volt a debreceni Siketek Futballkörének, amelyből kinőtte magát a mai nevén a Debreceni Siketek Futball és Sport Klub. Én korábban futballoztam a DVSC-ben, később Berettyóújfaluban ismerkedtem meg a futsallal, amely azóta is a szívügyem. Nagyon szurkolok a Mezei-Villnek, illetve nagypályán a Lokival szimpatizálok.
Imponáló, mégis tartanak tőle
Helga mindkét fülére tökéletesen hall, de már egészen kis korától megtanulta a jelelést, így számára természetes volt, hogy hallássérültekkel is barátkozik. Ebben a közegben talált rá a szerelem, ugyanis férje, László is hallássérült.
– Laci a klubunknál focizott, ott figyeltem fel a tehetségére – mosolyog.
“Én sosem tettem különbséget halló és nem halló között, számomra evidens volt, hogy mindkét “világban” otthon érzem magam.”
– A hallássérült emberek speciális helyzetüknél fogva viszont leginkább egymás között keresik a szerelmet. Egy hallássérült nőnek imponáló, ha egy ép férfi közelít felé, és érzékelteti vele, hogy vonzónak találja. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kialakult viszony többségében megszakad, mert a kommunikáció az egyik alapja az összetartozásnak, és ha azzal nehézségek vannak, az problémákat szül. Bár a halláskárosult hölgyek nem zárkóznak el egy ilyen kapcsolattól, az elmondható, a többség tart tőle, mert ha nem jut idő, türelem és energia megérteni egymást, megtanulni a jelnyelvet, az a kapcsolat végét jelentheti idővel – hívja fel a figyelmet.
Számos nehézség
Bár napjainkban egyre hangsúlyosabb az integráció, Helga szerint ezen a téren is még bőven van hová fejlődni.
– Mi a klubnál mindig is támogattuk az integrációt, hogy jobban megismerhessék egymást az épek és a hallássérültek. A mi családunkban nincs probléma a kommunikációval, de tudom, hogy a legtöbb fogyatékkal élőnek még mindig számos, nem az állapotukból fakadó nehézséggel kell megküzdenie abból adódóan, hogy a felszín alatt jóval nehezebben megy az elfogadás. Annak ellenére, hogy mára sok kommunikációs segédeszköz áll már rendelkezésre, a mindennapi ügyintézéseknél többször előfordul, hogy nehézkesen megy a folyamat. Egy példa: ha jeltolmácsot igényel valaki, akkor előtte minimum három nappal jeleznie kell. De mi van, ha valamiért nem tud eljönni a tolmács és halaszthatatlan az ügy? Erre is léteznek megoldások, az egyik nagyon hasznos eszköz, hogy videóbeszélgetésen keresztül is el lehet érni egy jelelő szakembert. Viszont ha éppen nem áll rendelkezésre működő mobilnet vagy wifi, ez a lehetőség is ugrott. A hivatalokban, orvosi intézményekben általában nincsenek jelnyelvet ismerő szakemberek (egy-egy kivételt leszámítva) az sokat segítene, ha legalább a kormányablakokban alkalmaznának egy kiképzett intézőt, aki tudná fogadni a hallássérülteket – veti fel Helga.
