DR. ROSKA BOTONDNAK ÍTÉLTÉK ODA A KÖRBER-DÍJAT

A Svájcban kutató világhírű neurológus, a Semmelweis Egyetem egykori hallgatója, dr. Roska Botond kapja idén az egyik legjelentősebb európai tudományos elismerést, a Körber-díjat.

A Körber Európai Tudományos díj a hamburgi Körber Alapítvány elismerése, melyet minden évben egyetlen európai tudósnak adományoznak. A díjjal egymillió eurós jutalom jár. Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. Dr. Roska Botond 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén, akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.

A tudós egyik fő kutatási területéről, a látásvisszaállítást célzó génterápiás kísérletekről az MTI-nek elmondta, hogy olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. Kitért arra is, hogy a kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába: 15 látássérült ember megkapta az általuk kifejlesztett génterápiás oltást. A kísérletek Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban folynak. Az első öt kísérleti alany eredményeit jelenleg értékelik ki és az év végére lesz publikus, hogy milyen mértékben volt eredményes a terápia.

Dr. Roska Botond a Semmelweis Egyetemen végzett, jelenleg Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője. A neurobiológus a látásjavítás és a retinakutatás egyik legnagyobb hírű szaktekintélyének számít a világon. 2019-ben elnyerte a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi díját, a Semmelweis Budapest Awardot, még ugyanebben az évben a Magyar Szent István-rend kitüntetésében részesült. A kígyók hőlátó képességét felhasználó, úttörő génterápiás módszerét, melynek kidolgozásában a Semmelweis Egyetem Retina Laboratóriuma is közreműködött, júniusban publikálta a Science magazinban.

A dr. Roska Botonddal készült korábbi videós interjú a lenti videón tekinthető meg.

(Forrás:a Semmelweis Hírek/Szabó Ádám MTI-én megjelent írása)

A BETEGSÉG, AMITŐL A VAKOK AZT HISZIK, LÁTNAK

Az embernek épp elég megküzdenie azzal, ha valamilyen komoly sérülés éri vagy betegségben szenved, de ezt még nehezebbé teszi, ha ő maga sem látja be, hogy beteg. Ezt az állapotot hívják anozognóziának.

Jelenet a Vaklárma című filmből (Fotó:Index.hu) 

A tagadás persze gyakori védekező mechanizmus kisebb-nagyobb nyavalyáknál – ki ne hallotta volna már lebetegedő baráttól vagy rokontól, hogy "ugyan már, dehogy kell orvoshoz menni, hát nincsen nekem semmi bajom". Az anozognózia viszont nem egyszerű tagadás, hanem egy általában fizikai sérülés miatt kialakuló kóros állapot, amelynek következtében akár egy olyan komoly probléma létét se látja be az érintett, mint hogy teljesen megvakult. Méghozzá azért nem látja be, mert ő maga se tud róla, nem érzékeli. A betegség görög eredetű neve is ezt jelenti: a betegség nem tudása.

Gabrial Anton és Joseph Babiński (Fotó:Index.hu) 

A beteg valódi és érzékelt állapota közötti különbség leglátványosabban a vizuális anozognózia esetében jelentkezik. Ennek külön neve is van: Anton–Babiński-szindrómának hívják a jelenség első leírói, az osztrák Gabrial Anton és a lengyel-francia Joseph Babiński neurológusok után.

A rendkívül ritka Anton–Babiński-szindrómát többféle sérülés előidézheti. Legtöbbször a stroke velejárója, de fejsérülések után is jelentkezhet. Az okozója a látásért felelős agyterület, a nyakszirti vagy occipitális lebeny sérülése. Bizonyos értelemben pont az ellentéte a vaklátásnak, amikor az ember alapvetően vak, de bizonyos valós vizuális ingereket mégis érzékel maga körül.

Az Anton–Babiński-szindrómában szenvedők akár teljesen elveszhetik a látásukat, mégis elutasítják, hogy ők vakok lennének – nem azért, mert képtelenek szembenézni a problémával, hanem mert ők maguk se látják be, hogy problémájuk van, nem érzékelik, hogy nem látnak. Ez azért lehetséges, mert továbbra is tapasztalnak vizuális élményeket, vagyis ők tényleg azt hiszik, látnak, részletesen be is számolnak arról, hogy mit, csak éppen annak semmi köze a valódi látványhoz, vagyis az őket körülvevő valósághoz. Az érzékelésbeli hiányosságokat konfabulációval fedik el, azaz kitalált elemekkel pótolják a tapasztalatbeli hiányosságaikat.

Mivel az érintett úgy viselkedik, mint aki lát, eleinte a környezete se feltétlenül veszi észre, hogy ez nem így van. Aztán amikor elkezd nekimenni az ajtófélfának, fellökni a bútorokat, és olyasmiknek a látványát leírni, amik nincsenek is ott, már gyanítható, hogy valami nem stimmel.

Hogy pontosan mi a jelenség magyarázata, azt biztosan ma sem tudni, de a legvalószínűbb elképzelés, hogy az agy sérülése miatt zavar keletkezik a vizuális ingerek és a nyelv feldolgozásáért felelős területek közötti kommunikációban.

Forrás:Index.hu