Messze van a kiteljesedéstől azok élete, akik mozgássérültségük miatt kénytelenek valamilyen bentlakásos intézményben élni, vagy akik 30-40 éves korukon túl is a vér szerinti családjukkal laknak, hiába szerettek volna már rég külön költözni. A mozgássérült emberek jóval kevesebb havi jövedelemre számíthatnak, pedig pont nekik lenne szükségük több pénzre az állapotukkal kapcsolatos pluszkiadásokra: a támogatószolgálatok elérhetetlensége miatt legtöbbjük fizet valakinek a segítségért. “Az önálló élet megvalósítható, csak minden energiánkat felemészti” – állítják mozgássérültek, kutatók, akik összeszedték, mire lenne szükségük nekik és sorstársaiknak egy szabadabb élethez. Az Abcúg riportja.
 |
| Fotó: Erdős Dénes / Képszerkesztőség / Abcúg |
Népszámlálási statisztikák alapján 2011-ben nagyjából 490 ezer fogyatékos ember élt Magyarországon, akik közül közel 232 ezren mozgássérültek.
A népszámláláson a fogyatékos embereknek azt a kérdést is felteszik, hogy az élet milyen területein érzik úgy, hogy akadályoztatva vannak, hátrányt szenvednek el.
A legutóbbi cenzuson
- 210 ezren állították, hogy a mindennapi életben,
- 195 ezren, hogy a közlekedésben,
- 101 ezren, hogy a tanulásban és munkavállalásban,
- 98 ezren pedig, hogy az önellátásban
- jelent számukra akadályt a fogyatékosságuk. Mindössze negyvenezer ember, az érintettek kevesebb, mint tíz százaléka mondta, hogy a fogyatékossága nem akadály számára.
Ezekből a számokból indult ki az Önállóan lakni, közösségben élni részvételi akciókutatás. Egy érintettekből, elsősorban mozgássérültekből álló kutatócsoport arra a kérdésre kereste a választ:
Mi kell ahhoz, hogy egy mozgássérült ember önállóan élhessen ma Magyarországon?
A kutatás szerint elsősorban
- önálló lakhatás
- stabil és megfelelő szintű jövedelem
- elérhető támogató szolgáltatások
- és akadálymentes környezet
- Ez a négy feltétel azonban jelenleg csak a mozgássérült társadalom egy kis része életében teljesül egyszerre.
A mozgássérült emberek még mindig nagy százaléka él valamilyen fogyatékos intézményben, vagy éppen 30-40 éves korán túl is a vér szerinti családjával, noha minden képessége meglenne az önálló életre. Sokakat éppen a családjuk tartja vissza az önállósodástól, önös – anyagi – érdekből vagy egyszerűen szülői féltésből.
És bár egyre több akadálymentes közlekedési lehetőségük van, és egyre több közintézménybe is be tudnak jutni, sokuknak épp a közvetlen lakókörnyezete nem akadálymentes.
Közben a mozgássérültek nagy része kizárólag transzferjövedelmekből, azaz a fogyatékosságuk miatt járó juttatásokból él, és hiába szeretne, nem tud az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni. Emiatt aztán a jövedelmük is jóval alacsonyabb, mint az össztársadalmi átlag.
Pedig éppen nekik lenne szükségük több pénzre ahhoz, hogy élni tudják az életüket. A csak nagyon limitáltan elérhető ingyenes támogató szolgáltatások miatt ugyanis legtöbben fizetni kényszerülnek valakinek, hogy segítsen nekik.
Ezek a mozgássérültek önállóságának a legfőbb akadályai, de minek kéne történnie, hogy elháruljanak? Menjünk sorban!
1. Az önálló lakhatáshoz elsősorban arra volna szükség, hogy a hazai lakásszektorban elérhető áron hozzáférhetők legyenek mozgáskorlátozottak számára lakható lakások.
A jelenlegi elszabadult ingatlanpiaci helyzetben nem nehéz belátni, hogy ez nem működik állami/önkormányzati segítség nélkül. A kutatás hangsúlyozza, hogy nagy szükség lenne mozgássérültek számára is lakható, szociális bérlakásokra.
Ezen a téren azonban egyelőre siralmas a helyzet. A fővárosban legalábbis biztosan, ugyanis alig van olyan kerület, ahol egyáltalán számon tartják, mennyi akadálymentes a tulajdonukban lévő lakóingatlanok közül. A kutatócsoport adatigénylésére a 23 budapesti kerületből mindössze 11 kerület tudta megmondani az akadálymentes önkormányzati lakásaik számát, de kétjegyű számot egyikük sem adott meg.
Összesen 33 lakásról állítható biztosan a 42 ezer lakást számláló fővárosi önkormányzati ingatlanvagyonból, hogy akadálymentes.
Olyanra pedig egyáltalán nincsen példa, hogy lennének Budapesten kifejezetten mozgássérülteknek kiírt lakáspályázatok.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsen ennél több akadálymentes önkormányzati lakás Budapesten, de azokat általában a lakóik maguk tették akadálymentessé.
A kutatók azt javasolják, törvény tegye kötelezővé, hogy az önkormányzatok nyilvántartsák a lakásállományuk akadálymentességét. Az akadálymentes lakások bérbeadásánál pedig élvezzenek előnyt a mozgáskorlátozott pályázók.
A mozgássérült emberek önálló lakhatásához vezető másik út a támogatott lakhatás lehetne, ami azt jelenti, hogy az illető különálló lakásban, többségi lakókörnyezetben él, de intézményi segítséggel. Erről a fajta lakhatási formáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
A támogatott lakhatás azonban jelenleg elsősorban a nagyméretű intézményekben lakó értelmi fogyatékosok számára elérhető Magyarországon. Az utánuk járó normatív állami támogatásból és a saját befizetéseikből biztosítják nekik a támogatott lakásokat fenntartó intézmények az önállóbb életükhöz szükséges szolgáltatásokat.
Kimondottan mozgáskorlátozott embereknek létrehozott helyek jelenleg nem léteznek.
A kutatás egyik fő javaslata ezért, hogy a támogatott lakhatásra járó normatív támogatás igénylése ne legyen intézményi fenntartóhoz kötött. Azaz egy bérleményben vagy saját tulajdonban lakó mozgáskorlátozott ember is kérhesse a támogatott lakhatással kapcsolatos szolgáltatásokat, amik az önálló élete megszervezéséhez szükségesek.
2. Magasabb jövedelem kell a pluszkiadások fedezésére.
Két mozgássérült között óriási jövedelmi különbségek lehetnek. A kutatás részeként készített kérdőíves felmérésben a legalacsonyabb jövedelem havi 16 ezer forint, a legmagasabb 380 ezer forint körül mozgott a 300 válaszadó körében.
A magasabb jövedelműek dolgozó emberek, de ők a kisebbség. A megkérdezett mozgássérült emberek csak 13 százalékának van teljes állású, bejelentett munkahelye. A többség jövedelme inkább a fogyatékossághoz kötött juttatásokból származik.
Ezek azonban az utóbbi években jelentősen csökkentek, a rokkantsági ellátás átalakításával és az orvosi felülvizsgálati rendszer szigorításával pedig az ellátottak köre is kisebb lett. Azt viszont nem igazán lehet tudni, hogy mi lett az ellátásból kiesőkkel.
A kutatók szerint a mozgássérült emberek jövedelmi színvonalának javulásához sürgősen meg kéne emelni a számukra hozzáférhető támogatások körét és összegét, de ami még fontosabb:
segíteni kellene, hogy az érintettek minél szélesebb köre kaphasson állást a nyílt munkaerőpiacon, és nem csak védett vagy támogatott munkahelyeken. (Hogy ez mennyire nehéz jelenleg, arról
itt írtak bővebben.)
Ehhez viszont nem csak a munkahelyeknek, hanem az iskoláknak és a közlekedésnek is akadálymentesebbeknek kéne lenniük. Ugyanis sokan már ott bukják a szakképesítés megszerzését, hogy nem tudnak az iskolába bejárni.
Hogy ez mennyire nagy akadály, az jól látszik a legutóbbi népszámlálás statisztikai adatain, amik szerint a mozgáskorlátozott emberek a lakosság egészéhez képest jóval alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az érintettek több mint fele nem végzett el nyolcnál több osztályt, ötezren pedig meg sem kezdték általános iskolai tanulmányaikat.
3. Legyen jóval szélesebb kör számára hozzáférhető és egész nap elérhető a jelenlegi támogatószolgálati rendszer.
Hogy a fogyatékos és a mozgássérült emberek számára elérhető támogatószolgálatok mennyire nem fedik le az érintettek szükségleteit, arról már mi is bőven írtunk. A szolgáltatások: például a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a sofőrszolgálatok vagy a különböző házhoz menő szolgáltatások többnyire hivatali időben működnek. Hogy mennyire elérhetőek, az országrészenként változik. Egy részük ráadásul fizetős is, amit az érintettek jellemzően drágának találnak.
A kutatásból kiderült, hogy pont ezért, más segítségnyújtási formákhoz képest, kevesen veszik igénybe a támogatószolgálatokat. A közlekedés, a házimunka, az egészségügyi ellátás, a tisztálkodás, öltözködés, étkezés területén sokkal inkább a családtagok segítségére hagyatkoznak a kérdőívet kitöltő mozgássérült emberek.
A kutatók szerint az érintettek önállóbb életéhez elengedhetetlen lenne, hogy ne csak a család és a barátok időbeosztásához alkalmazkodva élhessék az életüket, de a privát segítőkre se kelljen vagyonokat költeniük. Ezért lenne fontos, hogy egész nap hozzáférhető legyen a most csak hivatali időben elérhető támogatószolgálat, és a szolgáltatások köre is bővüljön. Az esetleg fizetős segítségnyújtási formák is legyenek megfizethetők.
4. Érvényt kell szerezni az akadálymentesítésről szóló törvényi szabályozásoknak.
2018 van, majdnem öt éve annak, hogy az utolsó határidő is lejárt, amit egy 1998-as törvény szabott a közintézmények teljes akadálymentesítésére.
Hogy ezt a határidőt mennyire nem sikerült tartani, jól látszik a főváros példáján. 2017. év elején egyetlen olyan kerület volt Budapesten – a belvárosi hatodik -, ahol minden közintézményt akadálymentesítettek.
A kutatók azt javasolják, a törvényhozás szabjon új, betartható jogszabályi határidőt a közintézmények, különösen az oktatási intézmények akadálymentesítésére, közben pedig ne lehessen olyan új középületeket építeni, amik nem akadálymentesek. Szerintük az önkormányzati tulajdonú lakásokra is ki kellene terjeszteni az akadálymentesség törvényi kötelezettségét.
Az akadálymentesítés másik fő területe a közlekedés. A kutatás szerint kétségkívül egyre több az akadálymentes jármű és megálló a fővárosi tömegközlekedésben. Viszont az M3-as metróvonal felújításánál derült ki, mennyire hajlamos megfeledkezni erről a szempontról a városvezetés. (Egy másik történet volt egy fontos villamosvonal felújítása, ahol nem igazán figyeltek az akadálymentes megállók kialakítására.)
A kutatómunka közben derült ki ugyanis, hogy a metrófelújítást csak részleges akadálymentesítéssel valósítaná meg a fővárosi önkormányzat: a 20 állomásból mindössze néhány akadálymentesítését vállalta.
Az Önállóan lakni, közösségben élni csoport és más civilek figyelemfelkeltő akciójának köszönhető, hogy az eredeti tervektől eltérően végül 18 állomást újítanak fel úgy, hogy mozgássérült utasok is használni tudják.
A távolsági közlekedés viszont még óriási lemaradásban van az akadálymentesítésben. A Volánbusz Zrt.-től ugyan nem kaptak adatokat, a MÁV-Start Zrt. viszont azt közölte a kutatócsoporttal, hogy a vasúti kocsik mindössze 5,3 százaléka volt akadálymentes 2017. januárjában, 8,7 százalékuk pedig csak részben akadálymentes (vagy az alacsony padló, vagy a beépített emelő, vagy az akadálymentes vécé hiányzott belőlük).
Hasonló a helyzet az állomások és megállóhelyek akadálymentességével is: az állomásépületeknek mindössze 9 százaléka, a peronoknak pedig mindössze a 4,3 százaléka teljesen, 25 százaléka pedig részlegesen akadálymentes. A kerekesszékkel elérhetetlen vasúti peronok problémájával
ebben a cikkben foglalkoztak.
Az Önállóan lakni, közösségben élni kutatócsoportként jött létre a Közélet Iskolája támogatásával, de a kutatás lezárulta után is egyben maradt, és érdekérvényesítő csoportként működik tovább. Az ügyeikben elért eredményeiket saját blogfelületükön lehet követni.
A teljes tanulmány pedig ide kattintva olvasható.
