Csodálatos, amit nap mint nap megtesz a barátjáért ez a kiskamasz. Azt, hogy egy jó barátság még a lehetetlent is legyőzheti, két kínai kisfiú bizonyította be a világnak: a 12 éves Xu Bingyang nap mint nap a hátán viszi iskolába mozgássérült társát, Zhang Ze-t.
 |
| A két kisfiú az első tanítási napon barátságot kötött, azóta is elválaszthatatlanok (Fotó: meishan.scol.com) |
Xu Bingyang nem ma kezdte a jótékonykodást, már 6 éve így tesz, vagyis azóta segít a barátjának eljutni az iskolába, amióta elsősök lettek. Ha esik, ha fúj, Xu megjelenik reggel Zhang háza előtt, hátára veszi a barátját és indulnak is a suliba. Amikor megérkeznek, Xu az osztályteremben is folyamatosan segít a barátjának, és nincs ez másként a menzán sem. Zhang akkor is számíthat a barátjára, ha lemarad a tanulásban, vagyis Xu nem csak a fizikai akadályok leküzdésében segít neki.
A mozgássérült kisdiák egy ritka, ám meglehetősen súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra, ami miatt nem tud hosszabb távot gyalog megtenni, nehezített a finom mozgása, betegsége ugyanis gátolja az agy, az izmok és a gerincvelő egészséges működését. A két kisfiú mára elválaszthatatlanná vált, viccelődve azt szokták mondani, hogy Xu lett Zhang élő sétabotja, akire támaszkodva bárhova eljuthat.
A Meishanban élő gyerekek különleges kapcsolatára a helyi újságok is felfigyeltek, és ki is faggatták őket barátságuk kezdetéről. Azt mesélték, hogy az első tanítási napon találtak egymásra, és Xu számára egy percig sem volt kérdés, hogy a védőszárnyai alá veszi Zhangot, akit azonnal a szívébe zárt, és azonnal meg is találták a közös hangot.
„Xu Bingyang a legjobb barátom – vette át a szót a mozgássérült kiskamasz, majd így folytatta: Mindennap együtt tanulunk, mindent megbeszélünk egymással, és sokat játszunk. Igazán hálás vagyok neki, mert mindenben számíthatok rá és a gondomat viseli.” A nagylelkű Xu talán nem is sejti, milyen sokat jelent mindaz, amit a barátjáért tesz. A betegen született kisfiú szülei és tanárai egyáltalán nem voltak biztosak benne, hogy képes lesz arra, hogy iskolába járjon és ott sikerrel vegye az akadályokat, ám amióta barátságot kötött Xuval, senki nem kételkedik abban, hogy Zhang kijárhatja az iskolát.
„Azért tettem meg felé az első lépést, mert féltem, hogy senki nem siet a segítségére, és azt nagyon rossz lett volna látni, neki pedig átélni” – idézi fel Xu, aki 40 kg-t nyom, mégsem okoz neki gondot, hogy 25 kg-s barátját a hátára kapja, és meg se álljon vele az iskoláig, majd onnan hazáig. Bár nincs könnyű dolga a kis önkéntes segítőnek, nem hátrál ki a feladatok elől: ha kell, Zhanggal a hátán lépcsőzik, megeteti vagy a mosdóba kíséri a barátját, amivel nemcsak az osztálytársaik, de tanáraik tiszteletét is kivívta.
A felnőttek egybehangzóan állítják, hogy Xu Bingyang életre szóló leckeként tanította meg nekik, hogy sosem szabad félrefordítanunk a tekintetüket, ha bajban lévő embert látnak, hanem a segítségére kell sietniük. Ha Xu is hagyta volna, hogy a közöny győzedelmeskedjen benne, sosem ismerte volna meg különleges barátját, hiszen az nagy valószínűséggel kimaradt volna az iskolából. Segítőkészségének meglett a jutalma, hiszen ma már mindenki felnéz rá és sokan követik a példáját.
