A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítőkészség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítőkészség. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 17., hétfő

Évek óta a hátán viszi iskolába mozgássérült barátját egy kínai kiskamasz

Csodálatos, amit nap mint nap megtesz a barátjáért ez a kiskamasz. Azt, hogy egy jó barátság még a lehetetlent is legyőzheti, két kínai kisfiú bizonyította be a világnak: a 12 éves Xu Bingyang nap mint nap a hátán viszi iskolába mozgássérült társát, Zhang Ze-t.
A két kisfiú az első tanítási napon barátságot kötött, azóta is elválaszthatatlanok (Fotó: meishan.scol.com)

Xu Bingyang nem ma kezdte a jótékonykodást, már 6 éve így tesz, vagyis azóta segít a barátjának eljutni az iskolába, amióta elsősök lettek. Ha esik, ha fúj, Xu megjelenik reggel Zhang háza előtt, hátára veszi a barátját és indulnak is a suliba. Amikor megérkeznek, Xu az osztályteremben is folyamatosan segít a barátjának, és nincs ez másként a menzán sem. Zhang akkor is számíthat a barátjára, ha lemarad a tanulásban, vagyis Xu nem csak a fizikai akadályok leküzdésében segít neki.

A mozgássérült kisdiák egy ritka, ám meglehetősen súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra, ami miatt nem tud hosszabb távot gyalog megtenni, nehezített a finom mozgása, betegsége ugyanis gátolja az agy, az izmok és a gerincvelő egészséges működését. A két kisfiú mára elválaszthatatlanná vált, viccelődve azt szokták mondani, hogy Xu lett Zhang élő sétabotja, akire támaszkodva bárhova eljuthat.

A Meishanban élő gyerekek különleges kapcsolatára a helyi újságok is felfigyeltek, és ki is faggatták őket barátságuk kezdetéről. Azt mesélték, hogy az első tanítási napon találtak egymásra, és Xu számára egy percig sem volt kérdés, hogy a védőszárnyai alá veszi Zhangot, akit azonnal a szívébe zárt, és azonnal meg is találták a közös hangot.

„Xu Bingyang a legjobb barátom – vette át a szót a mozgássérült kiskamasz, majd így folytatta: Mindennap együtt tanulunk, mindent megbeszélünk egymással, és sokat játszunk. Igazán hálás vagyok neki, mert mindenben számíthatok rá és a gondomat viseli.” A nagylelkű Xu talán nem is sejti, milyen sokat jelent mindaz, amit a barátjáért tesz. A betegen született kisfiú szülei és tanárai egyáltalán nem voltak biztosak benne, hogy képes lesz arra, hogy iskolába járjon és ott sikerrel vegye az akadályokat, ám amióta barátságot kötött Xuval, senki nem kételkedik abban, hogy Zhang kijárhatja az iskolát.

„Azért tettem meg felé az első lépést, mert féltem, hogy senki nem siet a segítségére, és azt nagyon rossz lett volna látni, neki pedig átélni” idézi fel Xu, aki 40 kg-t nyom, mégsem okoz neki gondot, hogy 25 kg-s barátját a hátára kapja, és meg se álljon vele az iskoláig, majd onnan hazáig. Bár nincs könnyű dolga a kis önkéntes segítőnek, nem hátrál ki a feladatok elől: ha kell, Zhanggal a hátán lépcsőzik, megeteti vagy a mosdóba kíséri a barátját, amivel nemcsak az osztálytársaik, de tanáraik tiszteletét is kivívta.

A felnőttek egybehangzóan állítják, hogy Xu Bingyang életre szóló leckeként tanította meg nekik, hogy sosem szabad félrefordítanunk a tekintetüket, ha bajban lévő embert látnak, hanem a segítségére kell sietniük. Ha Xu is hagyta volna, hogy a közöny győzedelmeskedjen benne, sosem ismerte volna meg különleges barátját, hiszen az nagy valószínűséggel kimaradt volna az iskolából. Segítőkészségének meglett a jutalma, hiszen ma már mindenki felnéz rá és sokan követik a példáját.

2019. október 8., kedd

A Neander-völgyiek halálukig segítették vak és siket családtagjaikat: nem csak gondozták őket

A Neander-völgyiek empátiájáról és családi kapcsolataik mélységéről ad tanúbizonyságot, hogy gondozták siket és vak társaikat.
Elizabeth Daynes munkája: az élethű arcmás a szóban forgó Neander-völgyi-leletről készült rekonstrukció.

Hosszú utat tettünk meg idáig, mi, emberek, mely során óriási mértékű fejlődésen mentünk keresztül. Ám aki azt gondolná, hogy a több tízezer éve élt ember minden vonásában más volt, mint mi vagyunk, téved.Már a Neander-völgyiek is rendelkeztek a legértékesebb emberi tulajdonságokkal, úgymint empátia, családszeretet és segítőkészség.

Egy iraki lelet bizonyítja

Egy iraki, kurdisztáni ásatáson, 1957-ben kerültek elő azok az emberi maradványok, melyek az empátia korai meglétét bizonyítják.A Neander-völgyi-maradványok lelőhelye, az iraki Shanidar-barlang után Shanidar 1 névre keresztelték. A csontok a vizsgálatok alapján egy férfi csontjai, aki mintegy 50 ezer éve élhetett.

A Neander-völgyi több sérülése miatt képtelen lehetett egyedül boldogulni: elvesztette jobb karját könyéktől lefelé, sérüléseket szerzett jobb lábán, és sántíthatott, ráadásul a csontos kinövések alapján a régészek úgy vélik, siket is lehetett.

A lelet érdekessége, egyben nagyszerűsége, hogy az illető férfi negyven éves kora körül halhatott meg, ami egy egészen hihetetlen életkor egy 50 ezer éve élt ember esetében, különös tekintettel siketségére és testi fogyatékosságaira.

Az, hogy mégis megérte ezt a magas életkort, az empátia és emberi törődés korai meglétének ékes bizonyítéka. A Neander-völgyi ugyanis nem maradhatott volna másképp életben, csak társai, családja segítségével: gondoljunk csak a vadállatokra, melyek hangját nem hallhatta, és amelyektől nem tudott önállóan elmenekülni, avagy vadászni rájuk, hogy élelemhez jusson.

A Shanidar 1 nevű lelet alapján tehát egyértelműen látható, hogy a Neander-völgyiek, hiába éltek több tízezer éve, messze nem csak a saját vagy utódaik túlélésével törődtek. Foglalkoztak egymás segítésével is, ami fejlett szociális érzékről, erős empátiáról, és szeretetteljes kapcsolatokról, összetartásról árulkodik. Törődtek társukkal, megvédték, etették őt, mert látták, hogy egyedül nem boldogulna: talán senki nem hitte volna, de úgy tűnik, napjainkban is sokan tanulhatnának a Neander-völgyiektől.





Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...