2017. május 3., szerda

Közös utakon Európában

Az intézményi férőhelykiváltás tapasztalatai különböző országokban tananyag-, és képzésfejlesztés a fogyatékos emberek bevonásával.

 Új szakaszába érkezett a KézenFogva Alapítvány által koordinált nemzetközi tananyag-fejlesztési pályázat, a STEPS projekt. Ez év elején Bukarestben találkozott ismét a partnerség, ahol az új tesztelési szakasz szenior trénerei vettek részt a közös képzési, tanulási alkalmon. A tananyagok az önálló életvitelre készítik fel a jelenleg nagy-intézményben élő lakókat és az őket támogató szakembereket is. Az egyes modulok az élet több területét érintve foglalkoznak azzal, milyen változásokkal jár, ha valaki egy kisebb, támogatott lakhatást biztosító otthonba költözik. Az érintett sérült személyek számára például a „személyközpontú tervezés”, a „pénzkezelés”, a „barátságok és kapcsolatok” tananyagrészek lehetnek hasznosak, míg az intézményben dolgozó szakembereknek a „gondoskodás helyett támogatás” vagy a „megengedhetem ezt nekik?” modulok segíthetnek a váltás gördülékeny lebonyolításában. A képzés sajátosságát az adja, hogy az egyes tananyagok oktatását nem csak szakemberek, hanem tapasztalati szakértők, ún. co-trénerek bevonásával valósítjuk meg. A pályázat eredményeiről, a tananyagokról és azok tapasztalatairól bővebb tájékoztatást május 2-án az „Új módszertani eszközök a szociális szolgáltatásokban workshop”-on kaphattak az érdeklődők.

 Forrás a kezenfogva.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...