2019. április 15., hétfő

Vakok és gyengénlátók a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” előadásán

A Békéscsabai Jókai Színházban ismét narrációs előadáson vehettek részt a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének tagjai. Komáromi Anett színművész ezúttal a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című vígjáték kulisszatitkaiba avatta be a látássérülteket. Ezt követően pedig a bérletes előadást narrálta nekik annak érdekében, hogy a jeleneteket ők is minél jobban átélhessék.
Fotó: Tiit Tamme

A Jókai színház bejáratánál Braille írással készült műsorfüzet várta a látássérülteket, majd a nagyszínpadon berendezett díszletet mutatta be Komáromi Anett. A színművésznő elmondta: több mint 10 éve vannak már narrált előadások és kulisszajárások a színházban , amely azt jelenti, hogy az előadás előtt a látássérültek felmehetnek a színpadra, bemutatják nekik a jelmezeket, díszletet, melyeket meg is tapogathatnak.

A kulisszatitkok után ezúttal is meghallgathatták a látogatók a darab történetét, a szereposztást. A cél, hogy már előzetesen minél több információhoz jussanak azért, hogy minél jobban átélhessék a darabot.

A látássérült nézők az igazgatói páholyokból követhették végig az előadást, úgyhogy a narrációt tanult színművésznő a füleseken keresztül közvetítette nekik, hogy éppen mi történik a színpadon. Komáromi Anett hangsúlyozta: a narrálás egy érdekes helyzetet teremt, hiszen attól, hogy az előadással párhuzamosan meséli a történetet, a szituációt nem biztos, hogy akkor meséli el a fülesbe amikor az történik, mert a színész kollegák előadásába nem  akar belebeszélni.

A narrációs előadásokat sok esetben jelnyelvi tolmácsolás is kíséri. Legközelebb májusban “Az alul semmi” című musicalt tekinthetik meg a nézők kettős tolmácsolásban, így a hallássérültek és látássérültek is egyaránt élvezhetik a darabot – mondta el a színművésznő. Egy ilyen előadás a színház szinte valamennyi dolgozójának csapatmunkáját jelenti, hiszen a technikusoktól a díszleteseken át a színészekig mindenki kell hozzá, hogy a darab mindenki számára élvezhető legyen – mondta el Komáromi Anett.

Nagy Zsuzsanna, a Békés Megyei Vakok és Gyengénlátok Egyesületének elnöke elmondta, egy 2017-ben kiírt szülősegítő pályázaton nyertek támogatást arra, hogy a kiskorú látássérült tagjaikat is támogathassák. A 2018 ban indult programban havi rendszerességgel  tartottak  foglalkozásokat a szülőknek mentálhigiénés szakember segítségével. A  narrációs előadás pedig egy záróeseménye volt ennek a pályázati programnak, amikor is a látássérült gyermekek szüleinek is megmutatták, milyen szórakozási lehetőséget kínál egy narrált színházi előadás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...