Pozitív irányba tolták a világ szekerét azok, akik a minap részt vettek az Emberi est című jótékonysági rendezvényen. A jászárokszállási Csányi Imréért szólt a zene, aki régóta kerekesszékben él, de nem hagyja, hogy állapota bármiben is akadályozza őt. Dolgozik, edzőterembe és koncertekre jár. Életigenlő hozzáállása példaként állhat előttünk.
Április 27-én az Emberi est elnevezésű jótékonysági rendezvényen megtelt a Déryné Rendezvényház díszterme. A jó szándékú segítők az izom- és idegsorvadással küzdő Csányi Imre mindennapjait tették élhetőbbé. A 33 éves fiatalemberrel Nagy Zoltán beszélgetett, ami után biztosan állíthatják a részt vevők, hogy lelkileg mindenki feltöltődött.
Imre elsőként elmondta magáról, hogy informatikus, mozgássérült és rocker. Hozzátette: persze, nem feltétlenül ebben a sorrendben…Megtudhatták a részt vevők, hogy informatikusként a jászárokszállási Petőfi Művelődési Házban dolgozik.
A munka a világot nyitja ki előtte, hisz a művészet és a kultúra területéről számos érdekes emberrel találkozik. Kiskora óta mozgássérült, kerekesszékben él, de ez soha nem akadályozta abban, hogy aktív legyen.
Konditerembe jár edzeni, szereti a jó koncerteket és amikor csak tud, kimozdul otthonról. Néhány évvel ezelőtt sajnos elveszítette a szüleit, azóta a nagymamájával él, akivel a mindennapokban kiegészítik és segítik egymást.
– Igazi tigris volt az anyukám, aki nem hagyta, hogy a fizikai állapotom vagy más probléma megakadályozzon abban, hogy kihozzam magamból, amit csak tudok. Olyan akaraterővel és küzdeni tudással ruházott fel, ami belőle fakadt és én is átvettem ezeket a tulajdonságokat.
– Igazából még nem volt olyan probléma az életemben, amire azt mondtam volna, hogy képtelen vagyok megoldani. Az energiáim nagy részét arra fordítom, ami boldoggá tesz.
– Ezek pedig a zene, a sport és a barátok – mondta Csányi Imre. Persze vannak olyan pillanatok, amikor úgy látja, a világ nem olyan szép, de ezen életigenlő szemlélete gyorsan átlendíti.
– Ez az este a legjobb példa arra, hogy mennyi jó ember van a világon – tette hozzá mosolyogva.
Jövőjével kapcsolatban elárulta, ugyan carpe diem, élj a mának módon él, de szeretne boldog, egészséges és vidám családot alapítani.
– A rendezvény ötletgazdája Nagy István, aki biztosítási tanácsadóként dolgozik már nem először szervezett jótékonysági estet, amiről korábban mi is beszámoltunk. Munkatársai, barátai, ügyfelei közül most is sokan felajánlották segítségüket.
– Az Emberi est célja ezúttal: két motoros redőny és egy speciális bejárati ajtó beszerzése, amivel élhetőbbé tennék Csányi Imre hétköznapjait. A nemes kezdeményezést segítették azok a művészek is, akik felléptek az esten, illetve alkotásaikat megvásárlásra ajánlották fel a jó ügy érdekében.
Zenei élményt nyújtottak
A zenés estet Sóki Ferenc tárogató előadása nyitotta meg. Ezt követően ifjú tehetségek: Csibra Levente zongora-, Bércesi Csenge és Sifter Lili furulya-, Kiss Viktória és Szabó Szonja hegedű-, Farkas Márton kürt-, Bucholsky Mira és Nagy Enikő fuvola-, Teleki Gábor csellójátéka szólt. A fiatalokat Farkasné Szőke Tünde kísérte zongorán.
Fellépett Pál Loretta énekesnő is, Kalla Andrea pedig gitározott és énekelt. Sass Dániel zongorajátékával kápráztatta el a közönséget. A prózát Szokol Zsuzsanna képviselte. A Cantate Nobis Énekegyüttes koncertje zárta az estet Thormanné Husznay Mária karnagy vezetésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése