2019. június 18., kedd

Valóra vált álom: Lányi Lala dedikálta rajongója kerekesszékét

Létrejött a nagy találkozás: az Anikó show stúdiójában találkozott legfanatikusabb rajongójával a Kozmix énekese!
A Kozmix énekese, Lányi Lala az Anikó show-ban találkozott legfanatikusabb rajongójával, Róberttel/ Fotó: RTL Magyarország

A 34 éves Róbert azért érkezett Anikó műsorába, mert szeretett volna személyesen találkozni idoljával, Lányi Lalával (45). A fiatalember 1996 óta a banda rajongója, minden koncertjükre elmegy, és volt idő, hogy még az öltözködésben is másolta őket. Róbert a születése óta mozgássérült, öt évvel ezelőttig bottal járt, ma már kerekesszékkel utazik a fellépésekre, távolsággal és idővel nem törődve.

Robival még az iwiw nevű egykori közösségi oldalon kezd­tünk beszélgetni – mondt­a a Kozmix frontembere, aki megjegyezte, leglelkesebb rajongóit név szerint is ismeri.

Lala rajongója régi vágyát is teljesítette: Róbert szeretett volna egy aláírást, a zenész pedig örömmel – ahogy ő fogalmazott – „összekozmixolta” rajongója kerekesszékét. Az énekes hozzátette: rengeteget koncerteznek, s ez annak is köszönhető, hogy „a 90-es évek még nem értek véget”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...