2020. június 23., kedd

Könnyebbé tenné a siketek életét a jelnyelvi törvény módosítása

Államilag elismert nyelvvizsga státuszt kaphat a jelnyelvi vizsga 2021 nyarától, és bővülhet az állami támogatású jeltolmács-szolgáltatások köre, ha a parlamentben megszavazzák a most tárgyalt javaslatot.
Fotó: Teknős Miklós Magyar Nemzet

Európában elsőként Magyarországon válhat államilag elismert nyelvvizsgává a jelnyelvi vizsga, ha az Országgyűlés elfogadja a jelnyelvi törvényhez benyújtott módosító javaslatot - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) adatai szerint évente mintegy 800-1200 fő tanul jelnyelvet, és eddig 10-en diplomáztak le jelnyelvoktatóként.

Még nincs azonban jelnyelv-szakos pedagógus, ezért nem megoldott a hallássérült és siket gyermekek oktatása. Az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva közölték, hogy a köznevelésben jelenleg 2085 siket-nagyothalló tanuló vesz részt. Közülük 1611-en nagyothallók, több mint kétszázan siketek, a többiek esetében pedig valamilyen egyéb állapot – vakság vagy enyhe értelmi fogyatékosság – is társul a hallásprobléma mellé. A statisztikák szerint egyébként mintegy hatvanezer olyan siket és nagyothalló személy van hazánkban, aki elsődleges kommunikációként a jelnyelvet alkalmazza.

Rajtuk is segíthet a törvénymódosítás, amely egyébként létrehozná a jeltolmácsok névjegyzékét is, és a jövőben csak az oktathatna jelnyelvet tanfolyamokon, iskolákban vagy gyógypedagógiai intézményekben, aki szerepel ebben.

A parlament egyetlen jelnyelvet használó képviselője, a módosítás egyik benyújtója, Tapolczai Gergely a javaslat általános vitában hangsúlyozta azt is, hogy rendezni kellene a jelnyelvi pótlékok rendszerét, illetőleg államilag finanszírozottá kell tenni az egészségügy területén végzett tolmácsszolgáltatást is. Idén egyébként 85,6 millió forinttal támogatja az állam az országban működő 22 jelnyelvi tolmácsiroda szolgáltatásait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...