2020. július 11., szombat

Összevesztek, ezért rágyújtotta a házat kerekes székes élettársára egy mányi nő

A nőnek elege lett abból, hogy folyton vitatkozik az élettársa gyerekével, ezért úgy döntött, hogy felgyújtja a mányi házukat. A bíróság elrendelte a nő letartóztatását.
Fotó:Origo:/police.hu

A nő az élettársa fiával nem jött ki jól, ezért eldöntötte, hogy felgyújtja a házukat. Benzint vett a közeli kúton, amit szétlocsolt a ház földszintjén és a tetőtérben, majd meggyújtotta. Tudta, hogy az élettársa is a házban van, aki mozgásképtelen. A nő ezek után elmenekült a helyszínről, a férfit a szomszédoknak sikerült kimenteniük az égő házból. Az élettárs nem sérült meg a tűzben. A gyújtogatás másnapján a nő Balatonvilágosról felhívta a segélyhívót és feladta magát. A rendőrök Balatonvilágoson fogták el az 54 éves nőt.
Fotó:Origo:/police.hu

Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt javasolta a letartóztatását. A letartóztatásra a bíróság szerint azért volt szükség, mert szerintük, ha a nő szabadon marad, újabb bűncselekményt követ el, vagy megszökik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...