December 20-ig tart a Dorkász Szolgálat adventi adománygyűjtése. Az idén 30 éves szervezet több ezer, nehéz körülmények között élő család karácsonyát szeretné szebbé tenni a tartós élelmiszerekkel megtöltött kék vödörrel. Az akcióhoz több egyházközség és intézmény is csatlakozott.
Idén a 12. adventi adománygyűjtését hirdette a Dorkász Szolgálat. A felhívásához már most több cég, egyházközség és oktatási intézmény is csatlakozott.
- Egy keresztény közösségnek feladata és elhívása az, hogy segítsen a rászorulókon. Nem először csatlakozunk ehhez az akcióhoz, hanem hagyományt folytatunk – mondta el Bertha Zoltán, a Dóczy Gedeon Gimnázium lelkipásztora.
A 12 literes kék vödörbe átlagosan hét kilogramm élelmiszer fér. Aki csatlakozni szeretne, például lisztet, cukrot, olajat, száraztésztát és konzerveket tehet bele, illetve a gyerekek számára édességet. A megtöltött vödröket karácsony előtt az egyházközségeken keresztül juttatják el a családokhoz, nyugdíjasokhoz. Már most több mint ezer kék vödörre van felajánlás, de bíznak benne, hogy ennél is több rászoruló ünnepét tudják majd szebbé tenni.
- A kék vödör azt szimbolizálja, hogy együtt érzünk velük és szeretettel mellettük vagyunk, ezt érzik belőle a rászorulók. Ezért örülünk neki, hogy széles körben a társadalom Debrecenben és több településen is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez – nyilatkozta Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat Alapítvány igazgatója.
A Dorkász Szolgálat adventi adománygyűjtése december 20-ig tart. Az akcióhoz az interneten is lehet csatlakozni, ezen a weboldalon is meg lehet tölteni adományokkal egy kék vödröt.
A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg: https://www.dehir.hu/videogaleria/elkezdodott-a-dorkasz-szolgalat-adventi-adomanygyujtese
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése