Egy nap a fogyatékossággal élő emberekért
Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program,
amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a
megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal,
cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges
nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük
adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200
résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.
A Neked
Munka, Nekem ÁLOM! azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik
szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik
szívesen adnának nekik lehetősége erre. A program Írországból indult a Job Shadow Day keretében, amely napon az érdeklődő fogyatékossággal
emberek átélhetik és kipróbálhatják milyen is lehet az
"álommunkájukban" dolgozni.
Alapítványunk 1993 óta támogatja a fogyatékos embereket
munkában való elhelyezkedését, képességeik kibontakoztatását, valamint azt,
hogy lehetőségük legyen megteremteni maguknak az önálló élet feltételeit. A program
2015-ben indult el Budapesten, azóta hat városban vált ismertté és közel 60
fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba.
Idén további 13 helyszínnel bővül a
lista, és jelenleg várhatóan több, mint 200 vállalat fogadja a fogyatékos
résztvevőket. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban
a személyes találkozások szolgálják és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA,
nekem ÁLOM kezdeményezés. – mondta el Bíró
Veronika a program vezetője.
Az
eseménysorozat 2017. május 30-án indul Budapesten, és május
30-ától június 2-ig kerül sor a nyílt napokra országszerte. A programba
bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a résztvevő fogyatékossággal
élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. Ő
fogadja a fogyatékossággal élő munkavállalót, míg a résztvevő nyomon követheti a
fogadó munkavállaló napját. A folyamatot tapasztalt mentorok segítik
országszerte, elkísérik a munkahelyekre a résztvevőket, és a helyszínen egész
nap hozzáértő támogatást biztosítanak a munkáltatóknak is egyaránt. A
programban részt vehet bármilyen jellegű, magán, nonprofit szektorban vagy a
közszférában működő munkáltató, vállalkozás és szervezet.
A Neked
MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelenthet a fogyatékossággal
élő emberek támogatásában, megismerésében, elfogadásában és elősegítheti, hogy
közülük egyre többen tudjanak a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.
A nagy
érdeklődésre való tekintettel Budapesten már beteltek a helyek, azonban a
programmal együttműködő vidéki partnerszervezetek továbbra is várják a nyitott
munkáltatók és az érdeklődő, fogyatékossággal élő emberek jelentkezését. További
információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.
***A hátrányos helyzetű- és fogyatékos emberek
foglalkoztatása, munkanélkülisége tekintetében Magyarország még sok kihívás,
megoldandó feladat előtt áll, derült ki az Eurostat által 2015-ben készített
felmérése alapján. Az alacsony foglalkoztatási arány (Mo: 18,1%,
EU28 átlag: 38,1%) és magas munkanélküliségi ráta (Mo: 24,9%, EU28 átlag:17,4%) Európa több országára jellemző ebben
a célcsoportban. Magyarországon pedig a 2011-es
népszámlálási adatok alapján az országban fogyatékkal élők száma közel 500 000
fő volt, és a fogyatékossággal élő emberek mindössze 13-14%-a volt a felmérés
időszakában foglalkoztatott, messze elmaradva a fogyatékkal nem rendelkezőktől,
akiknél ez az arány 48%. Ez a társadalmi csoport tehát nagymértékben
veszélyeztetett a kirekesztődés, a tartós munkanélkülivé válás és az ezzel
együtt járó pénzügyi nehézségek szempontjából.
Így különösen nagy igény mutatkozik
arra, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, melyek illeszkednek a
képességeikhez, hosszú távon kínálnak munkalehetőséget és a tartós
foglalkoztatás érdekében valós piaci keresletet elégítsenek ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése