2019. április 8., hétfő

Elhajtották a fiút az állásinterjúról, mikor látták, hogy mozgássérült

A 19 éves fiú szerint el sem kezdődhetett az állásinterjú, mert amint belépett az irodába, már el is köszöntek tőle.
FORRÁS: WTVR

A 19 éves Chad Lowery az amerikai Virginia államban, Hancock Village-ben jelentkezett eladónak egy lakberendezési áruházba. A fiú hétfőn a Twitteren írt arról, hogy az állásinterjú el sem kezdődhetett, mert a boltvezető nő, amint meglátta őt, azt mondta, hogy mozgássérült embereket sajnos nem alkalmaznak. Lowery azt írta, soha életében nem alázták meg ennyire.

A fiú születése óta cerebrális parézisben szenved. A központi idegrendszer sérüléséből fakadó betegség mozgásfogyatékossággal jár, Lowery esetében viszont a parézist nem kíséri értelmi sérülés. Most azt mondja, be akarja bizonyítani az áruház vezetőjének, hogy pont ugyanúgy el tudja látni a munkát, mint bárki más. Egy helyi tévécsatornának azt nyilatkozta, ha mégis felajánlanák neki az állást, ezért fogadná el.

Az áruház szóvivője elnézést kért Lowerytől, és azt mondta, felveszik vele a kapcsolatot, és megpróbálják kijavítani a hibájukat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...