2019. április 8., hétfő

Egyre mélyrehatóbb kérdéseket tesznek fel a diákok

Az idei évben is folytatódnak a diákoknak szervezett Esély órák.

Az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesületének tagjai a Jász-Nagykun-Szolnok megye különböző településein keresnek fel iskolákat, hogy megismertessék a fiatalokat a mozgássérültek világával. Eddig az Esélyórákon közel ötszáz tanuló vett részt.
Jászdózsán is nyitott, kíváncsi gyerekek fogadták az Esélyórára érkező szakembereket

Az év első eseményét para­sport-bemutatóval tették érdekesebbé a magyar parasport napja alkalmából Tiszaföldváron.

A diákok kipróbálhatták, milyen kerekesszékkel közlekedni, szlalomozni, rámpán felhajtani, mankóval labdát vezetni, de megismerhették a látássérültek labdajátékát, a csörgőlabdát is. Bemutatták a gyerekeknek a kerekesszékkel való lépcsőzés technikáját is.

Múlt hónapban tartottak ilyen rendezvényt Kőteleken, Jászdózsán és Pusztamonostoron, március végén pedig a megyeszékhelyen is. A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tartott rendhagyó órán szó esett a fogyatékos emberek párkapcsolati problémáiról, a gyermekvállalásukról is.

– Azt vesszük észre, ma már sokkal komolyabb, mélyrehatóbb kérdések hangzanak el ezeken a foglalkozásokon – állapította meg Fehérváry Tünde, az egyesület elnöke.

– Korábban szinte csak a létfenntartásra korlátozódott érdeklődésük, most viszont már a lelki egészségünket érintő kérdéseket is megfogalmaznak. A kicsik egyébként rendkívül érdeklődők, nem félnek kipróbálni az eszközeinket.

– Ötödik-hatodik osztályos korban pedig foglalkoztatni kezdik őket olyan kérdések is, hogy miként tudjuk állapotunkat elfogadni, csúfolnak-e minket emiatt.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...