2020. június 19., péntek

Életre szóló élmények forrása lesz az új, hipermodern debreceni strand

Ez a fejlesztés azt is hirdeti, hogy érdemes debreceninek lenni - mondta Papp László polgármester az Aquaticum Debrecen Strand megnyitóján.
Fotó: Dehir.hu

A járványhelyzet ellenére időben elkészült Debrecen új strandja, mely Aquaticum Debrecen Strand néven, az óvintézkedések betartásával megnyithatja kapuit a fürdőzők előtt. A jogszabályban előírtaknak megfelelően minden vendégnek 4 négyzetméter víz- és 16 négyzetméter zöldfelületet kell biztosítani, így egy időben 2500-an lehetnek majd a strandon.

Az Aquaticum Debrecen Strand hosszított nyitva tartással, strandmaratonnal nyit a hétvégén, melyen kiemelt figyelmet fordítanak a családosokra, hiszen több gyermekprogrammal is készülnek az első hétvégére.
Fotó: Dehir.hu

Az 5700 négyzetméteres vízfelülettel rendelkező, 15 medencés strand hivatalos megnyitóját péntek délután tartották a Nagyerdőn. Az eseményen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Papp László, Debrecen polgármestere, valamint Kósa Lajos országgyűlési képviselő.

Papp László kiemelte, az elmúlt évek számos változást és jelentős fejlődést hoztak Debrecen életébe. Mint mondta, valami egyedit akartak létrehozni, így a 2015-ben kiírt ötletpályázat alapján a legmerészebb tervet választották ki.

- A Nagyerdőre nagy strand dukál. Úgy hiszem, élményben itt nem lesz hiány – mondta a polgármester.

Hozzátette, Debrecen az a város, amely ha megkapja a lehetőséget, nem engedi ki a kezei közül. Emlékeztetett: a bezárt menekülttábor, a Déli Gazdasági Övezet létrehozása, a Nemzetközi Iskola megépítése, a Csokonai Színház rekonstrukciója vagy épp a most megnyitott új strand mind azt mutatja, hogy „Debrecen új, sikeres jövőt épít”. 
Fotó: Dehir.hu

A polgármester kiemelte, 5,5 ezer négyzetméteren, számtalan élményelemmel és lényegesen nagyobb (mintegy 40 ezer négyzetméternyi) zöldfelülettel rendelkezik, mint elődje. Hangsúlyozta, a fejlesztés a kormány, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a debreceni önkormányzat közös finanszírozásában valósult meg.

- Mindent a debreceniekért teszünk. Ez a fejlesztés azt is hirdeti, hogy érdemes debreceninek lenni. Most debütál az e-személyire épülő városkártya, amely kedvezményes belépést biztosít a strandra a debrecenieknek – mondta Papp László. – Minden debreceninek megvan a nagyerdei strandhoz fűződő emléke, bízom benne, hogy életre szóló élmények forrása lesz ez az új vízi világ is.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő visszaemlékezett a régi strand nyújtotta élményekre: a kabinokra, a lángososra, a négyes medencére, a langyos és meleg medencére.

- Ez a strand semmiben nem emlékeztet rá, ami nagy szerencse. Olyan ajándékot kap most a város, amire régóta vágyott. Méltó párja az élményfürdőnek mondta Kósa Lajos. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter gratulált Debrecen városának, s elmondta: többször is lehetett már itt, nemcsak ünnepélyes átadókon, hanem alapkőletételeken is.
Fotó: Dehir.hu

- Debrecenről példát vehetnek, akik fejleszteni akarnak – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Látszik, hogy komoly építészeti bravúrok kellettek, hogy talán az ország legmodernebb strandfürdője megnyithassa kapuit.

Hozzátette, ha az ember Debrecenen végigmegy, láthatja: most először jó esély van arra, hogy Budapest és a nagyvárosok közötti távolság mérséklődjön, és legyen egy olyan regionális központ, ami még a határokon átnyúló régió központjaként szolgálhat.

Az Új Főnix Terv Élhető város programjában összesen 15 medence épült a Nagyerdőn, számos csúszdával és egyéb látvány-, illetve élményelemmel, melyek minden korosztálynak kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak. A 200 méter hosszú és 12 méter magas központi medenceépület falait különleges üvegfelületek borítják. A tetején lévő, 2500 négyzetméteres teraszon bárok, medencék is helyet kaptak.

Négy csúszda is épült, egy 70 méter hosszú UFO testcsúszda, egy 95 méteres zárt, egy 125 méteres gumigyűrű csúszda és egy 110 méteres, gumival használható csúszda. Az üzletsoron többek között strandcikkeket árusító ajándékbolt, lángossütő, fagyizó, valamint street food ételeket kínáló vendéglő is várja a látogatókat.

A strandra a debreceniek kedvezményes áron válthatják meg belépőiket. Az állandó debreceni lakcímmel rendelkezők május végétől válthatják ki a Debrecen Városkártyát. Ez az első okos városkártya az országban, mely az e-személyigazolvány alapjaira épül. A kártya kiváltása pár percet vesz igénybe, 1000 forintba kerül, s három évre érvényes. A városkártyával a strandra 16 és 43 százalék közötti kedvezményt nyújtanak a jegy- és bérletárakból. A városban három helyen, a ködszínháznál lévő információs ponton, a DVSC Shopban és a DV Parking ügyfélszolgálatán lehet készíttetni.
Fotó: Dehir.hu

A Debrecen Városkártyával rendelkezőknek külön kasszát biztosítanak majd az Aquaticum Debrecen Strand bejáratánál, így ők nemcsak olcsóbban, hanem gyorsabban is juthatnak majd be a város új strandjára. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...