2020. június 23., kedd

Sikeresen végigcsinálta Körte a karantén utáni első vizsgát: hivatalosan is vakvezető kutya lett a látássérült evezőbajnok labradorja

Kis vizsgadrukk után Dombai Mihály (36) és hű társa, Körte bebizonyította, milyen magabiztos páros.

Misi imádja a sárga labrador lányt, akivel precízen és gyorsan teljesítette a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola karantén utáni első vizsgáját. Körte ezennel hivatalosan is vakvezető kutyává érett.

"Élveztem a megmérettetést, kezdetére pont elállt az eső. Mivel még sosem vettem részt közlekedésbiztonsági vizsgán, volt bennem egy kis vizsgadrukk, de hamar jó érzésbe ment át. Körte gyors, határozott és precíz volt, örülök, hogy bebizonyítottuk, milyen magabiztos, jó páros vagyunk" mondta Misi.

A közel egyórás útvonal bőven tartogatott feladatot a páros számára, Körte kiképzője, Nyíriné Kovács Mária, a kutyasuli munkatársa szerint a haladást a járdán álló kukák kerülgetése is nehezítette, ha a sok tócsa nem lett volna elég kihívás.

Misi már ismerős lehet, ő az a látássérült férfi, aki három éve sárkányhajóversenyekre, kenumaratonokra jár, az aranyérmek pedig évről évre egyre csak gyarapodnak tahitótfalui otthonában. Szeretett kutyája, Körte rendszeresen elkíséri az edzésekre, együtt készülnek az evezőbajnokságokra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...