2020. július 1., szerda

Beteg, ágyhoz kötött asszonyt fosztottak ki Kazincbarcikán

A rendőrök egy 38 éves és egy 31 éves férfi ellen nyomoznak, mert a gyanú szerint betörtek egy beteg, ágyhoz kötött nőhöz. Kihasználták, hogy alszik, és kifosztották.
Fotó:Oigo/police.hu

A két férfi június végén, kora hajnalban Kazincbarcikán egy háztömb földszinti lakásainak bejárati ajtajait próbálta nyitogatni, amikor találtak egy, csak kilincsre zárt ajtót. Bementek a lakásba és kutatni kezdtek. Az egyikük abba a szobába is bejutott, ahol egy beteg, mozgássérült, oxigénpalackot használó nő aludt. Az ágyon, és annak közelében voltak elhelyezve a különféle használati tárgyai, hogy bármikor elérhesse őket. Ezek közül  férfi elvett egy mobiltelefont, a pénztárcából 6 000 forintot és egy bankkártyát.

Ezután egy másik szobába is be akartak nyitni, de az ajtó nyikorgására felébredt az asszony fia, és az idegen férfira botlott, majd rákiáltott, hogy „Mi van?". Erre a férfi azt válaszolta, hogy csak benéztünk" és társával együtt elmenekült a lakásból. Amikor a nő fia az ablakon kinézett, még látta elfutni a férfit, és az utána sétáló társát is. A nő a nyomozás során magánindítványt terjesztett elő.

A két férfit Kazincbarcikán, egy busz-végállomáson állították meg a rendőrök, akik ahogy meglátták őket, egy kukába dobták a lopott telefont. Így akarták elkerülni, hogy felelősségre vonják őket. A telefon előkerült.

Az ügyészek a rendőrök kezdeményezésére javasolták a büntetett előéletű férfiak letartóztatását a szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, és a tanú befolyásolásának elkerülése miatt. A bíróság eleget tett a kérésnek és egy hónapra elrendelte a két férfi letartóztatását, de azok fellebbeztek a döntés ellen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...