2020. július 9., csütörtök

Hajdú-Biharban is felbukkantak az unokázós csalók, lecsaptak rájuk a rendőrök

Csaló bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól.
Fotó: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Fontos a megelőzés, látványos az elfogás. Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják, több tucat szolgálati autó civil- és egyenruhás rendőrökkel, technikai eszközökkel telezsuppolva indult egyszerre július 7-én kora reggel. Hét cím volt a listán, ahonnan egy unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait tervezték begyűjteni. Nyolc órára alig maradt üres kihallgató helyiség a Róna utcai rendőrségi objektumban.

A fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert – öt nőt és négy férfit – állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki.

A lakásokon megtartott kutatások alkalmával közel 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A gyanú szerint a most felszámolt banda tagjai külföldön bujkáló „főnökeik” utasításait követték. A 38 éves, gödöllői B. Andrásra, a 39 éves, péceli B. Ottóra, valamint a 38 éves, péceli G. Istvánra a futár szerepe hárult. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték az átvert időseket. Begyűjtötték tőlük több millió forintos megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket, a pénz nagy része a bandavezéreket illette, ám a küldöncök is megkapták belőle jussukat.

A nők, a 49 éves, budapesti illetőségű G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves, gödöllői H. Renáta dolga a futárok által leszállított ékszerek értékesítése volt. Az eladásból befolyt pénzt hasonlóan osztották szét.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól.

Az őrizetbe vett hat gyanúsított szinte mindegyike panaszt tett a gyanúsítás ellen, és csak egyikük tett vallomást, ám a bűncselekmény elkövetését ő is tagadta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás, a rendőrök kezdeményezik letartóztatásukat.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...