2020. június 24., szerda

Kinyitott a Kerekestelepi fürdő

 Bő három hónap zárva tartás után újra megnyitotta kaput a vendégek előtt a Debreceni Kerekestelepi fürdő.
Fotó:Dehir

Évente csaknem 70 ezer vendég fordul meg a Kerekestelepi fürdőben, a koronavírus járvány miatt azonban a létesítmény március közepe óta zárva volt. Orbán Viktor április végén bejelentette, hogy kijárási korlátozás vidéki enyhítésével a Pest megyén kívüli szabadtéri strandok látogathatók lesznek, a tervek szerint pedig május 15-én nyitotta volna ki kapuit a Kerekestelepi fürdő. Ám akkor a nyitást el kellett halasztani, mivel az akkori előírások szerint a fürdő termálvizes medencéi nem voltak üzemeltethetők.

Azóta változtak a szabályok, így a fürdő a mai napon kinyitott.

A fürdőt üzemeltető DH-Szerviz Kft. ügyvezetője, György Zoltán a Dehir.hu érdeklődésére elmondta, minden medence üzemel.

A vendégektől azt kérik, hogy a nem egy háztartásban élők tartsák a másfél méteres távolságot, s akinek esetleg láza, hőemelkedése van, az most ne menjen a fürdőbe. Akinél ők tapasztalnak tüneteket, azoknál lázat mérhetnek.

A fürdő minden nap reggel 8 és este 8 között várja a vendégeket, a medencéket fél nyolckor zárják. Délutáni kedvezményes jegy váltására 17 órától van lehetőség, a pénteki éjszakai fürdőzések a nyári időszakban szünetelnek.

Időközben a hajdúszoboszlói fürdő gyógyvizes medencéit is megnyitották, újra üzemel az Aqua-Palace fedett élményfürdő és az Árpád Uszoda is. Az elmúlt hétvégén kinyitott Debrecen új strandja, az Aquaticum Debrecen Strand is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

Egy Indiában gyártott szemcsepp legalább 55 embernél váltott ki bakteriális eredetű szemfertőzést az Egyesült Államokban. Veszélyes egészség...